Fónagy Iván: A költői nyelv hangtanából - Irodalomtörténeti füzetek 23. (Budapest, 1959)

I. A költői nyelv hangalakja

lényegesen felülmúlja a zöngétlenekét, a magánhangzóké a rés­hangokét. A különösen lágynak érzett m, n, l hangereje pedig messze felülmúlja a többi mássalhangzóét, és megközelíti (vagy eléri) a magánhangzók intenzitását. A lágynak érzett hangok képzésénél tehát viszonylag kis fiziológiai energiával jelentős akusztikai teljesítményt érünk el. A keménynek érzett hangok, hangcsoportok ejtésekor, ellenkezőleg, viszonylag nagy fiziológiai rPhon 3. ábra. Kosztolányi Ilona c. .versének utolsó sorairól készült hangerő­görbe. rPhon = a DIN-norma B-görbéje (30—GOPhon) alapján meg­hattározott db-értékek. rPhon 4. ábra. József Attila Munkások c. versének egyik soráról („golyók kopognak, csörögnek boltok”) készült bangerőgörbe. Vö. 3. ábra. erőfeszítés viszonylag csekély hangerőt eredményez. Az egyes hangok ereje közötti jellegzetes különbséget világosan mutatják a hangerőmérések. Nézzünk meg két gyakran hallott, előbb is idézett verssort (vö. 3. és 4. ábra). Az Ilona és a Munkások, egy-egy sorának dinamikája válik láthatóvá a hangerőíró berendezés segítségével. A „lágy” Kosztolányi verssor esetében viszonylag kis energiával képzett hangok (1, n) magas akusztikai értékeket produkálnak, és egyenletes erővel hatnak a fülre (vö. 3. ábra)« 70

Next