Forradalmi magyar irodalom. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből (Budapest, 1963)

Kispéter András: A "munkásírók" csoportja

munkásellenesek. Lehetőleg persze művükből és politikai magatartásukból induljon ki.” Nagy István azokra a munkásírókra gondol, ákik lepaktál­­tak a nyilasokkal. A szocialisták között ugyanis többen voltak, akik már azért sem helyeselték a külön munkásíró elnevezést, mert például Tábor István, Géza Grossman Ottó, Gellért Vilmos, Szerető Sándor és még néhányan, származásukra nézve szintén munkások voltak, mégsem a szocializmus ügyét, hanem a nyilasokat szolgálták műveikkel. Érthető tehát, hogy Nagy István szükségesnek tartja határozottan leszögezni, hogy ezek­hez, arenegát, osztályáruló „munkásíróhoz” nekik semmi közük. Ebben az időben már a szociáldemokrata párt részéről töb­ben, főként az intellektuális, polgári származásúak, nem helye­selték a munkásírók mozgalmát. A Népszava közölte ugyan írásaikat, de a munkásírók mégis úgy érezték, nem kapnak elegendő teret. Emiatt többször bírálták is a szociáldemokrata párt vezetőségét és a Népszava szerkesztőit. A rendelkezésükre álló tér valóban elég kevés volt, hiszen a Népszava politikai, nem irodalmi lap volt; ezért — főként hosszabb lélegzetű műveikkel — gyakran kénytelenek polgári kiadóknál és lapok­nál is próbálkozni. így dolgoznak a Zilahy Lajos által szerkesz­tett Hídba is, ahová József Jolán viszi be őket. A Híd 1942 tavaszán nyilatkozatokat is kér tőlük saját életükről, munkás­ságukról, ezzel kapcsolatban írja Nagy István a következőket: „Kíváncsian várom Hídba. adott nyilatkozataitokat. Nem tartanám azonban helyesnek, ha nyilatkozataitok egy polgári folyóiratban bírálnák Szakiékat (Szakasits Árpádékat). Ezt a vitát saját táborotokban, a polgárság fórumai nélkül kell meg­vívnotok, vagyis megvívnunk.” Hogy milyen vitáról van szó a munkásírók és a Népszava között, kiderül a levél folytatásából: „Amit Szaki mond a novelláitokról, igazán nem irányadó — írja Nagy István —, irodalmi ítéletükben egyáltalán nem bízok. És ezt a vitát főként Зб7

Next