Forradalmi magyar irodalom. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből (Budapest, 1963)

Kispéter András: A "munkásírók" csoportja

gatásában ezúttal nem érvényesülnek határozott és tudatos szocialista szempontok. Ennek következménye, hogy a kötet szerkesztése és anyagának összeállítása a munkásmozgalom mai politikai célkitűzései szempontjából éppen nem kifogás­talan” — írja. A kritikus észrevételei nem elsősorban a szép­­irodalmi részre vonatkoznak — az elbeszéléseket figyelemre méltóaknak találja, a líráról pedig megállapítja, hogy az anto­lógia legerősebb oldala —, hanem a bennfoglalt elméleti írá­sokra, melyek az előző antológiával szemben, ahol kevés \ olt belőlük, itt már kissé túltengenék. Nagy István bevezetőjével lényegében egyetért, de László Gyula Munkások az irodalomban című tanulmányával vitázik, szemére veti, hogy még csak kísérletet sem tesz a történelmi materializmus alkalmazására. Még élesebben bírálja Zsigmond Edét, aki Petőfiről szóló tanulmányában formalista szempon­tokból indul ki, s felszínesnek tartja Kovács Imre Adyról írt cikkét is. A kritikai megjegyzések után kiemeli a kötet írásai közül Mód Aladár Magyar jakobinusok című és Révész Ferenc Szabadságeszme a magyar irodalomban című tanulmányát. Lukács Imre József Attila tanulmányával kapcsolatban a követ­kezőket írja: „Lukács Imre József Attila és a munkásosztály viszonyát vizsgálja. Bár József Attilát a munkásosztály magáé­nak tartja, de tudja, hogy a mozgalom és a költő kapcsolata nem volt mindig zavartalan. Mint sokan mások, Lukács is hajlik a föltevésre, hogy inkább a mozgalom volt ezért felelős, mint a költő. Ennek a kérdésnek eldöntése egyelőre még korai. De ha eljön a tisztázás ideje, akkor a tárgyilagos kutatás meg fogja állapítani az elhunyt nagy költő botlásait és tévedéseit is. Lukács Imre kezdeményezését mindenesetre üdvözölnünk kell.” Nagy István másként vélekedik Lukács Imre tanulmányáról, Vaád Ferenchez írt levelében a következőket mondja róla: „Szorítsd meg nevemben a kezét Lukács Imrének ’A költő Зб5

Next