Gál János: Erdősítés (Budapest, 1977)
8. Kopár területek erdősítése
függő vagy hiányzó növénytakaróval. Közel állnak az elsődleges kopárokhoz. Csak védőfásítások hajthatók végre rajtuk. Dolomiton, mészkövén és andeziten találhatók. Sekély termörétegű területek. Mindenféle alapkőzeten előfordulhatnak. Elsősorban azonban különböző sötét színű erdőtalajok, tehát humusz-karbonát talajok és rendzinák a jellemzők. Már zárt gyeptakaró borítja őket, és cserjecsoportok is előfordulnak rajtuk. Az erdőtelepítést ezeken is pionír védőállományokkal kell kezdeni, de ha ezek szerepüket betöltötték, esetleg nagyobb igényű állományok is megtelepíthetők. Csonka talajok. Mélyebb termőrétegű, többnyire lágy altalajú területek, amelyek valamely káros behatás következtében indultak kopárosodásnak (talajuk felső szintjét elvesztették, esetleg a „C”-szintig lepusztultak). Talajuk különböző lehet, az esetek nagy részében barna erdőtalaj. Erdősítésük nem okoz nagyobb nehézséget, de nem elhanyagolható, mert ezek a területek gyorsan romlanak, és belátható időn belül az előző két kategóriába kerülhetnek. Növényzetükben — ha a művelési ág miatt nem hiányoznak - a cserjék és a fák lényeges szerepet játszanak. Gyenge minőségű, mezőgazdaságilag hasznosított lejtős területek. Mezőgazdasági termelés alatt álló területek, amelyen az erózió bizonyos mértékben hat, és károsan befolyásolja a termelést. A területhasznosítás során ezeken a területeken mindenekelőtt a talajvédelemről és a vízgazdálkodás megjavításáról kell gondoskodnunk. E vonatkozásban a komplex hasznosítás során az erdősítésnek kiemelkedően fontos a szerepe. Vízgazdálkodás. A sziklás, köves altalajú kopárok vízgazdálkodása rendkívül kedvezőtlen. A sekély termőréteg képtelen a víz megkötésére, az részint lefolyik, részint elpárolog. A humuszszegény, sekély termőtalaj gyorsan kiszárad. Ugyanakkor a lehulló csapadék nagy része az anyakőzet repedésein keresztül gyorsan leszivárog. Egyes helyeken a vízátnemeresztő talajú, enyhe lejtésű közbeeső fennsíkokon összegyűlik a víz, amelynek elvezetéséről gondoskodnunk kell. A földes kopárok vízháztartása lényegesen kedvezőbb, mert termőrétegük vastagabb, jobb szerkezetű, és az altalajból is lehetőség nyílik a vízutánpótlásra. Fontos feladatot jelent az erdősítést megelőző előkészítő és talajjavító munkálatok során a vízgazdálkodás megjavítása is. A kitettség szerepe különösen megnő a domb- és hegyvidéki kopárok esetében. Általában az északias kitettségek kedvezőbbek, mint a déliesek. Különösen a fafajmegválasztáskor, a számításba vehető és alkalmazható fa- és cserjefajok meghatározásakor kell erre figyelmet fordítani. Domborzat. Mind a fafajmegválasztásban, mind az erdősítési technológiában figyelembe kell vennünk. Általában a felső részeken a legkedvezőtlenebb a termőhely, míg a középső térszintek már alkalmasak védelmi erdők létrehozására. Az alsó részeken viszont lefelé haladva fokozatosan javuló termőhelyekkel számolhatunk, amelyek már meghatározott esetekben gazdasági erdők létesítésére is alkalmasak. Ugyancsak lényegesen befolyásolják a termőhelyet a területen meglevő mikroreliefek, különböző terephatások is. A vápák, kisebb völgyek, gödrök a bennük összegyűlő finom föld és kedvezőbb vízellátás miatt erdősítés szempontjából jobb adottságúak. 398