Gazda István (szerk.): Einstein és a magyarok. Szakírók, bölcselők, publicisták a relativitáselmélet bűvöletében 1905-1945 - Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 38. (Budapest, 2004)
5. rész: Irodalmárok Einsteinről és fizikájáról
A szépírók sem vonhatták ki magukat a kor hangulatát befolyásoló Einsteinelmélet körül dúló vitákból, illett hozzászólni mindezekhez, s ennek okán néhány nagyon kedves megállapítással találkozhatunk Juhász Gyula és Babits, Karinthy és Márai, Nagy Lajos és Fényes Samu, Szemlér Ferenc és Németh László írásaiban. Sokan meglepetéssel fogják majd olvasni kötetünk e fejezetében a következő kitételt: „...előáll, depszihikai kvalitásban az az Einstein állította eset, hogy t. i. egy bizonyos sebességi erő hat egy bizonyos testre s ha az erő akkora, hogy a sebességi határnál (300000 km. sec.-l) nagyobb gyorsasággal kéne haladnia a testnek, akkor az erő maga is átalakul anyaggá. Ez az anyag vagyok én és ez az erő vagyok én. Azonban az anyag több lesz, az energia pedig ellenkező erők behatása folytán állandóan csökken és az ember csöndesen elfárad. ” Hogy honnan e gondolatsor, s szerzőjének mi adott alapot eszmefuttatása papírra vetéséhez, arra igyekszünk választ adni a József Attiláról szóló fejezetben.