Gerle György: Környezet és településhálózat (Budapest, 1974)
IV. A településhálózat szerkezeti rendszere és mozgástörvényei
indokolná), ez visszahat a közlekedési eszköz műszaki fejlődésére is. (Nem érdemes ugyanis olyan újabb — és általában költségesebb — eszközöket bevezetni, amelyek kihasználásának feltételei még nem teremthetők meg.) Természetes azonban, hogy a fejlettebb közlekedési eszköz puszta létezése feszítőerőként hat az utcahálózat korszerűsítésére már akkor is, amikor az annak végrehajtásához szükséges gazdasági erőforrások még nem állnak rendelkezésre. Tehát a dinamikusabb tényező gyorsítja, ugyanakkor a „lustább” tényező pedig lassítja a közös fejlődést. A településhálózat térbeli szerkezete A települések a népesség területi eloszlásának olyan sajátos csomópontjai, amelyeket önmagukban három fő funkcionális jellegű kapcsolati rendszer tart össze és fűz hozzá a többi településhez. Ez a három fő kapcsolati rendszer mint a településhálózat bevezető definíciójában tömören már jeleztem: 1. a termelés, 2. az elosztás és az ellátás (szociális, kulturális, egészségügyi stb.), továbbá 3. az igazgatás (szervezés, biztonságvédelem) rendszere, amelyeken belül és amelyek között a kommunikáció (a közlekedés-szállítás és hírközlés) funkcióinak rendszere tartja fenn a kapcsolatokat. Mint az előbbiekben a témánkat érintő tudományterületekre vonatkozóan alkalmazott kategorizálás kapcsán is már megjegyeztem — abszolút egyértelmű, átfedésmentes csoportok itt sem alakíthatók ki, hanem csak a téma szempontjából jellemző sajátosságokkal rendelkező fő funkciótípusok. Ezektől az — itt nem részletezett — átfedésektől eltekintve, a négy fő rendszer is lényegében szerves egységet alkot, amennyiben pl. a termelés és az elosztás (az utóbbiba beleértve a külkereskedelmet és a szellemi termékek értékesítését is) hozza létre az ellátás és az igazgatás anyagi-műszaki feltételeit, az ellátás szükségszerűen kiterjed a termelésben és az elosztásban, valamint az igazgatásban résztvevőkre, az igazgatás pedig (ideértve az államigazgatáson kívül a szakigazgatás minden ágát is) a termelés és az elosztás, valamint az ellátás rendszerét is szabályozza. A kommunikáció pedig szükségszerűen mindegyikben részt vesz (amellett, hogy a közöttük szükséges kapcsolatokat is fenntartja.) Ebben a négyszeres kapcsolati rendszerben az ember az a fő ,,ragasztóanyag”, amely a települések kohézióját (a kohéziónak a településhálózatban alkalmazott fogalmával az V. fejezetben bővebben is foglalkozom) előidézi és fenntartja. Az ember ugyanis egyrészt része a termelőerőknek, aktív részese az elosztásnak, az ellátás és az igazgatás, valamint a kommunikáció feladatainak, másrészt pedig ő maga igényli az elosztott termékeket, az ellátási intézmények használatát és az ő tevékenységét kell igazgatás útján szabályozni, befolyásolni. Az embernek tehát mint aktív és passzív szereplőnek — jelen kell lennie mind a négy rendszer eszközeinek a működtetésénél. Vagyis ahhoz, hogy ugyanaz az ember — ill. embercsoport racionálisan tudjon részt venni mind a négy rendszerben, azoknak az eszközeit : a termelőeszközöket, a kereskedelmi hálózat létesítményeit, a közintézményeket, az igazgatás objektumait, valamint a kommunikáció gócpontjait is a lehetőséghez képest koncentrál-110