Grezsa Ferenc (szerk.): Juhász Gyula: Prózai írások, 1918-1922 - Juhász Gyula összes művei 6. (Budapest, 1969)
1922
Végül az erkölcsi halottról még csak azt jegyezzük meg, hogy a de mortuis nil, nisi bene reá nem vonatkozik. Az erkölcsi halottról rosszat is lehet mondani, de olyan rosszat nem mondhatsz róla, mint amilyen rossz véleménnyel ő van felőled és egyáltalában. Hétfői Rendkívüli Újság, 1922. december 18. Gyalu 866. ELŐSZÓ A legnagyobb készséggel és örömmel vállalkoztam arra, hogy József Attila első verses könyvéhez előszót írjak. Ez a nagyon fiatal és nagyon tehetséges költő a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy a figyelem feléje forduljon, hogy igaz szeretettel és reménységgel fogadja a magyar olvasóközönség és hogy a kritika se menjen el mellette közömbösen vagy ellenségesen és ne elégedjék meg vele szemben a nyomtatásban megjelenőknek rendesen kijáró vállveregetéssel. József Attila Isten kegyelméből való költő, ezt meg lehet és meg is kell mondani és nagy fiatalsága olyan ígéretekkel teljes, amelyeknek beváltása — és ez nem csak és nem mindig a költőn múlik egészen — őt a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fogja emelni. Ez a most serdülő és még iskoláit járó költő már eddig is sokat és mélyen szenvedett az élettől és az emberektől, hordozta a kietlen nyomor és elhagyottság keresztjét, árván és nincsetlcniil vándorolt és dolgozott és tanult, egyetlen vigasztalása az a jótékony és áldott géniusz volt, amely Csokonait és Petőfit, — dicsőséges elődeit nyomorban és küldetésben, — a cudar és átkozott nélkülözés kőpárnáin és szalmavackán se hagyta cserben. Ma költőnek lenni megint áldozat és martirium is egy kicsit, szegény költőnek lenni — bár ez talán pleonazmus — különösen az. De József Attilának van még egy irigylésreméltó kincse, a költészet adománya mellett — ifjúsága és az a tudat, hogy előtte a végtelen lehetőségek holnapi birodalma. Ám a fiatal palántát szeretni, gondozni és ápolni kell, mert különben nem fog égbe nőni. (Ezt úgy se igen engedik meg nálunk emberek és viszonyok, akár Petőfiről van szó, akár Adyról.) 538