Grezsa Ferenc (szerk.): Juhász Gyula: Prózai írások, 1918-1922 - Juhász Gyula összes művei 6. (Budapest, 1969)

1922

Nem ismerek bölcsebb és igazabb fajvédelmet, mint a valódi tehetség, az ígéretes fiatalság megbecsülését, pártolását, okos és szerető fölemelését.1 Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki! Ennek a szegény országnak2 egyetlen megmaradt és el nem rabolható kincse kultúrája és ennek a kid túrának reménységei közül való ez a József Attila, akit nem én, de a múzsa avatott pappá a szépség és igazság magyar templomában. [1922. december] Juhász Gyula 867. KARÁCSONY... 868. GÁBOR MARA 869. AZ EL NEM HAGYOTT ZÁSZLÓ A kőnigréci csata után Petőfi István csákói gazdatiszt érdekes kosztost hozott a nagyapámnak szegedi serház-uccai házába: Zoltánkát, a magyar sasfiókot. Abban a szobában lakott egy fél­évig a nagy Petőfi kis fia, amelyben én születtem. így esett egy halvány fénysugár az örök glóriából az én szegény fejemre. Petőfi Sándorhoz képest a mai epigon bizony csak gyönge utód­nak érezheti magát, de azért, ha hite és lelke van, nem kell magát egyúttal méltatlannak is éreznie. Nem pedig akkor, ha hűségesen és bátorságosan kitart a nagy ideálok mellett, amelye­kért Petőfi Sándor élt és halt. Azért mondottam én Pékár Gyulá­nak, amikor a Társasága székfoglalóján azt kötötte szívemre, hogy a Petőfi Társaság lobogója alatt küzdjek, hogy én egyet ígérek: mint eddig, ezután is, mindhalálig bű akarok maradni Petőfi Sándor szelleméhez ! Borsszem Jankó, 1922. december 24. Juhász Gyula 539

Next