Hagyomány és újítás. Tanulmányok a XX. századi világirodalom történetéből (Budapest, 1966)
Szili József: Modernizmus és társadalmi szemlélet a harmincas évek angol lírájában
gári irodalom fejlődését is közvetlenül befolyásoló erejét.31 Nem az angol irodalmi baloldalt, hanem a húszas, harmincas évek angol társadalmának széles progresszív áramlatait becsülnénk le akkor, ha csak a költő-mozgalom negatív vonásait hangsúlyoznánk. Az irodalmi folyamatban kialakult bonyolult helyzet és a progresszív erők belső gyengeségei folytán a feladat kivételesen nagy, szintetikus erejű költői tehetséget kívánt. Bármennyire jelentős tehetségként jelentkezett Auden, Spender, MacNeice, Day Lewis vagy Empson, s bármennyire áthatotta őket egy ideig az új társadalom távlatai iránti lelkesedés, ilyen szintézisre nem voltak felkészülve. Ehhez valóban szocialista költőkké kellett volna válniok; valóban, mint Caudwell követelte, „proletár vezetőkké” kellett volna lenniök a művészet területén. „Az alkotás nehéz útját járjátok” — írta Caudwell — „alakítsátok át a művészet kategóriáit és technikáját, hogy az a születő új világot fejezze ki, s része legyen az új világ megvalósulásának.”32 Audenékkal szemben, akik nem látták meg a lényegi különbséget a modern polgári költészeteszmény és a szocialista költészet kiteljesedésének lehetőségei között, a valóban szocialistává fejlődő költők — köztünk a mi József Attilánk is — úgy sajátították ki az avantgardizmusban rejlő lehetőségeket, hogy közben túl is léptek rajtuk és a modern költészet további fejlődésének új lehetőségeit tárták fel. Eljárásuk lényege az a dialektikus tagadás volt, amely „megszüntetve felemel és megőriz” s amely általában kifejezi a nagy alkotók egyéni stílusának viszonyát az egyes stílusirányzatokhoz és a hagyományokhoz. A szocialista költők eljárásában közös és stílustörekvéseiket is meghatározó elem az, hogy a szocialista társadalmi szemlélet és gyakorlat alapján hajtják végre a dialektikus tagadásnak ezt a távolról sem egyszerű és formális, haném nehéz művészi küzdelmektől, kísérletektől, visszaesésektől, kerülőutaktól, sőt még tragikus tévedésektől sem mentes műveletét. 31 Alick West ebből a szempontból értékelte az új jelenségeket Shelley halálának 115. évfordulójára írott megemlékezésében: „Á forradalmi mozgalom növekvő erejének és önbizalmának jele, hogy az írók egyesíteni tudják a költészetet és a politikát. Elhalóban van az a korábbi tendencia, amely elválasztotta a pofitikai tartalmat és a művészi formát, és úgy vélte, hogy az előbbi tisztábban jelenhet meg, ha feláldozza az utóbbit.” (Daily Worker 1937. július 8. 4.) Az angol költőknek a spanyol polgárháborúhoz kapcsolódó tevékenységéről gazdag anyagot tartalmaz Hugh D. Ford könyve: Ä Poets’ War: British Poets and the Spanish Civil War. Philadelphia, London 1965. 32 Christopher Caudwell: i. m. 285. 201