Hajdú Péter: A magyarság kialakulásának előzményei - Nyelvtudományi értekezések 2. (Budapest, 1953)
Bevezetés
BEVEZETÉS A magyar őstörténet hatalmas irodalmában ma már nem könnyű tájékozódni. Munkám éppen ezért azt a célt szolgálja, hogy összefoglalja az eddigi kutatások eredményeit és tájékoztasson a magyar őstörténet legrégibb korszakáról, a magyarság kialakulásának előzményeiről. Munkám során különféle elméleteket és részleteredményeket kellett a történeti igazság mérlegére tennem, s ez elkerülhetetlenül magával vonta bizonyos új eredmények születését, új szempontok felvetését is. Feladatomat nem kizárólag nyelvtudományi módszerekkel igyekeztem megoldani, hanem szem előtt tartottam és felhasználtam a rokontudományok, elsősorban a régészet, a néprajz és az antropológia eredményeit is, különös tekintettel a szovjet szakirodalomra. Tanulmányomat úgy készítettem el, hogy az őstörténeti kérdések iránt érdeklődő szélesebb közönség is megérthesse. A tudományos körök igényeit pedig az aránylag terjedelmes jegyzetanyaggal kívántam kielégíteni. E helyen kell megemlítenem, hogy munkám több helyen eltér az Acta Linguistica II. kötetében megjelent К этногенезу венгерского народа című tanulmányomtól. Az eltérések abból származnak, hogy munkám magyarnyelvű kéziratában a szedés megkezdéséig hajtottam végre bizonyos változtatásokat a legújabb megjelent hazai és külföldi szakmunkák alapján. Több elentős forrásmunkát így sem tudtam az őket megillető módon hasznosítaniB j(pl. Szmlrnov A. P., Очерки древней и средневековой истории народо Поволжья и Прикамья című könyvét [1952], Y. H. Toivonen, Zur Frage der finnischugrischen Urheimat [JSFOu. LVI/1], Moór Elemér, Die Ausbildung des ungarischen Konsonantismus [Acta Lingu. Hung. II/l — 2] c. értekezését). Kéziratom lezárása után alkalmam volt Molnár Erik ,,A magyar nép őstörténete“ című, az egyetemi történelemtankönyvben megjelenő munkájának sokszorosított kéziratát tanulmányoznom. Minthogy Molnár Erik tanulmányának eredményei gyökeresen eltérnek az alábbiakban kifejtett nézetemtől, szükségesnek mutatkozott, hogy utólag Molnár Erik felfogását is ismertessem s állást foglaljak az általa vitatott kérdésekben. Minthogy azonban munkámat ilyen szempontból teljes egészében már nem tudtam átdolgozni, legcélszerűbbnek azt láttam, ha Molnár Erik tanulmányának eredményeit, s erre vonatkozó megjegyzéseimet külön fejezetben ismertetem. Ezt a fejezetet tanulmányom végén, az összefoglalás előtt helyez-1* 3