Heller Ágnes: A mindennapi élet (Budapest, 1970)
II. rész. Mindennapi és nem mindennapi
nük — szükségképpen — létre a tudatos viszony a nembeliséghez, illetve az egyed partikuláris önmagához. (Ha ez nem így volna, akkor partikularitásra épült élet egyáltalán nem is létezhetne.) A munkában mindig jelenlevő általánosítás korántsem mond ennek ellent. Az általánosítás ugyanis képességáltalánosítás, de nem személyiségáltalánosítás; ha valamely munka elvégzése előtt fel akarom mérni, hogy képes vagyok-e rá, akkor mindig egy vagy több képességemet (erő, ügyesség, tapasztalat) mérem fel, és sosem „viszonyulok” egyéniségemhez mint olyanhoz. Illetve, ha ez megtörténik, akkor már belép az erkölcs, akkor már a munkához való erkölcsi viszonyról és nem magáról a munkáról van szó. Azon túlmenően, hogy munka partikularitás köré rendezett életben is végezhető, arról is szólnunk kell, hogy a munka motivációi között igen gyakoriak a partikulárisak. Ezt fejezik ki — többek között — a munka köznapi fogalmai is. Az emberek többnyire muszájból dolgoztak, azért, hogy alapvető életszükségleteiket kielégíthessék, hogy „kenyeret keressenek”. Az eszménykép a „Schlaraffenland” volt, ahol a szükségleteket munka nélkül lehetett kielégíteni, és még a sült galamb is az ember szájába röpült, A tulajdonos azért dolgozott, hogy vagyonát növelje, munkájának motívuma tehát a „bírás” volt. A munka tárgyáért (föld, termelőeszközök) folytatott harc, a munkahelyért, az előmenetelért folytatott harc a partikuláris motivációk megnyilvánulásának egyik alapvető területe. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a munkavégzésnél kizárólag a partikuláris motivációk vannak működésben. Lehetnek erkölcsi motívumaim is: tekinthetem a munka elvégzésének pontosságát, kifogástalanságát a tisztesség és becsület kritériumának. Lehet esztétikai motivációm is (egy igazi remeket szeretnék előállítani). Ez az attitűd a modem gyáriparban sem vész el egészen. Ezért írja József Attila, hogy „bár munkádon más keres — dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. De a motivációk „kombinatív volta”, etikai és esztétikai mozzanatai mit sem változtatnak azon, hogy a partikularitás az, ami munkában van. Ezzel kapcsolatban még egy dologra kell figyelmeztetnünk. A munka teleologikus szerkezetéből folyik, hogy a munkafolyamatban célunkat valósítjuk meg: „sikerül” előállítanunk azt a terméket, melyet elképzeltünk. A sikeresség pedig mindig örömérzettel jár — nemcsak a munkában, hanem az élet bármely területén. Ez a sikeresség is tölthet be motivációs szerepet; aki már egyszer érezte a „nekem ez sikerül” örömét, az — többek között — azért fog újra effajta vállalkozásba, hogy megismétlődjék a sikeresség érzése. A sikerességérzés lehetősége természetesen a különböző munkatípusoknál egészen különböző. ее) Válaszoljunk tehát most második kérdésünkre, mely így hangzott: lehet-e munkát tisztán mindennapi tudattal végezni? Hogy kérdésünkre értelmes választ adhassunk, kénytelenek vagyunk a „work”-öt az első értelemben használni, tehát használati értéket előállító objektivációs tevékenységet értünk rajta. Ha ugyanis a munkamegosztásból származó „work”-kategóriából indulnánk ki, akkor értelmetlenségek és különbségtételek végtelen sorához jutnánk, s ez a mi problémánk szempontjából irreleváns. 104