Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben (Budapest, 2004)
IV. Szerelem-ideológia és kontextus
egymásután mind egy igében ment ki, ahonnan az históriás énekekben számtalan az sok vala vala vala. Kin az idegen nemzetek, az kik ezt látják, nem győznek eleget rajta nevetni.”8 Arany ezt az óhajt — helyesebben tilalmat - első Vojtim-leveleben csak annyival fejlesztette tovább, hogy a tilalmak listájára a Szenei Molnár Alberttól kárhoztatott önrím mellé — logikusan — felvette a morfémarímet is: Igét igével, raggal a ragot. Hős sei- könnyed del, keb lét és szív é t Rímnek nagyon jó, szépen kivivéd, Minta Tinódi százötven valá-ja.. . Függetlenül attól, hogy Arany néhány évvel később felhagyott ezzel a nézetével, azért még nagyon erősen befolyásolta9 Horváth Jánost, aki — bizonyos toleranciával, de azért mégis Szenei Molnár normatív szellemében — ítélte el az ön- és morfémarímeket azon az alapon, hogy „az igazi jó rím nemcsak hangegyezést, hanem értelmi és mondattani különbözést, gondolati újdonságot, sőt meglepetést is követel”,10 ami nemcsak, hogy a magyar verstörténet bizonyos korszakaiban egyáltalán nem volt igaz, hanem a modern korban sem feltétlenül az. Megfelelő előkészítés után egészen nagyszabású morfémarímelést enged meg magának a 20. századi költő is, mint Kosztolányi — Jaj mily sekély a mélység, és mily mély a sekély ség, és mily tömör a higság, és mily komor a vigság — vagy József Attila, aki a Flórái5 végére teljesen függetleníteni tudja magát a Horváth János-i „gondolati újdonság, sőt meglepetés” dogmájától: 8 RMKT17, VI, 15. 9 ARANY János és HORVÁTH János metrikai nézeteinek kapcsolódásáról sokkal pontosabban: 1972. 10 HORVÁTH János, 1951,58. 194