Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben (Budapest, 2004)

V. Történeti poétika és a magyar irodalomismeret

nem volna annyi mivoltom is, szent írást sem, mert arrul is mind két felől eleget irtanak s írnak is, hanem ollyat kellett elő hoznom, ki, az mint elsőbben is meg mondám, az szomoróknak is örömet s víg kedvet hozna.” A régi magyar irodalom az utóbbi években meglehetős népszerűségre tett szert. A jelenséghez párhuzamul kínálkozik a Röpülj páva, a Táncház, a Kolinda sikere, az ifjúsági énekmozgalom, mely a népdalt únt tananyag­ból a társas érintkezés barátságos alkalmává tette. A népszerűsödés mind­két területen nivellál. A legsikeresebb együttesek dzsesszesítik a paraszt­dalt, vagy parasztosan intonálják a dzsesszt, és időnként József Attila-szö­­veget húznak rá. A régi magyar irodalmi előadóesteken is a kellemesség uralkodik: alkalmi versszerzők, irodalmi csodabogarak, korhangulatot idéző magánlevelek között, jólhangzó lantzene kíséretével Balassi maga is barátságos dekorációs anyaggá válik. Lehet, hogy valamikor ugyanúgy nem érzik majd az összeegyezte the tétlenséget Ady és Szabolcska, József Attila és Mécs László között, mint ahogy ma antológiában, előadóesten és a régi magyar irodalomért hevülő szivekben békésen megfér Balassi költészete — Mint az szomjú szarvas, kit vadász rettentett, Hegyeken, völgyeken, széllel mind kergetett, R í, leh, s alig vehet, szegény, lélegzetet, Keres kútfejeket, / / Úgy keres, Ur Isten, lelkem most tégedet, Szerte mind kiáltván az te Szent Nevedet, Szabadulására hogy ontsd kegyelmedet, Mint forrás fejedet (Ps. 42) — Szenei Molnár kincstáribb simaságával: Mint a szép híves patakra Az szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik (Ps. 42) 305

Next