Horváth Iván - Veres András (szerk.): Ismétlődés a művészetben - Opus - irodalomelméleti tanulmányok 5. (Budapest, 1980)
Az ismétlődés-ismétlés történetfilozófiai és esztétikai megközelítése
és záró-visszautaló funkciójával keretet ad a folyamatnak.19 E szerkezetet úgy tartotta számon József Attila, mint a XIX. századi költészet tipikus teljesítményét, amellyel szemben a radikális újat, a „formaművészetet” a spirál-, vagy másképpen szerpentinszerü szerkezet képviseli, ahol a mű rendszerének elemei egymást már „nem közvetlenül, hanem a versegészen keresztül hangsúlyozzák”.20 A művészi nyelv létrehozója kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyek a köznyelvben rejlenek, s jóllehet a különféle ismétlődéstípusok a művész számára mint adottságok jelennek meg, a műalkotás önálló rendszerbe illeszti őket, specifikus funkcióknak felelteti meg őket. Ezért helyesebb, ha a műalkotások esetében nemcsak ismétlődésről, hanem többé-kevésbé tudatos, célszerű - ismétlésről is beszélünk. Példa az ismétlés poétikai jelentőségére (a cselekménystruktúrában) Talán egy problémakör, a cselekménystruktúra vonatkozásában érzékeltethetnénk a leginkább az ismétlés poétikai jelentőségét a kompozíció (lényegesen összetettebb) szintjén. A cselekménynek ugyan számos értelmezése van, de ezek abban megegyeznek, hogy a cselekmény 1. strukturális jellegű; 2. „világszerű”: tér-idő koordináta rendezi; 3. műfajteremtő jegy. Azaz a cselekmény az epikus és drámai művekben ábrázolt eseménynek vagy eseménysorozatnak a szereplők tevékenységéből felépülő alapszerkezete. A legközönségesebb mindennapi élettevékenységnek is sajátja, abban a teljességben, melyben egyaránt nélkülözhetetlen alkotóelem maga az aktus, az aktus alanya, az aktus irányát meghatározó cél (tárgy), s végül az aktus — térben és időben adott — körülményei (Ehhez képest a lírai művek alapját képező élettény mindig töredékes; egy sóhaj vagy egy kiáltás mint jellegzetesen lírai megnyilvánulásmód, legfeljebb mozgósít valamely cselekmény teljes felidézésére, de nélkülözi magát e teljességet.) 19 , Ilyen szerkezet jellemzi pl. Arany Janos Kertben c. versét. L. Veres András, Elbizonytalanodó moralitás, ironikus életkép. In: Az el nem ért bizonyosság. Elemzések Arany lírájának első szakaszából. Szerk. Németh G. Béla. Budapest, 1972. 20 József Attila, Ady-vizió. Az Istenek halnak, az Ember él. In: uő., összes Művei. III. köt. Budapest, 1958. 36