Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Budapest, 1951)

IV. Jövevény formáink

126 «Oh, remélj, re mélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát» (Arany). A fentebb ismertetett versmondattani különösségek sem csak nemzeti rendszerünk sajátjai. Egyebek közt a «közölés» alakzata is feltalálható itt. Petőfi anapaestusaiban : «Még ifjú szivemben a lángsugárú nyár, — S még benne virít az egész kikelet» ; Bajza jámbusaiban : «S ah nincs oly isten, Ki sejtené, — Ki néma nyelvem Megfejtené» (Kyányka gyötrelme) ; Ady némileg szabadabb jámbusaiban: «Nem harsonával, — Hanem jött néma, igaz öleléssel» (Az Úr érkezése) ; Vörösmarty antik rendszerű strófájá­ban : «Én a telek vad pusztaságát — S hordozom a jegeket szivem­ben» (A szerelmetlen). A leoninusban nem ritka : «A mai nap jármát, — s odahagytam az emberi lármát» (Csokonai: Az éj­szaka).— De az enjambement sokszor szokatlan energiához jut­tathatja az egymástól általa elszakított felek valamelyikét. így a sorvégi jelzőt: «Nem! — Csónak ez, mely jaj, a kétes * Remény és biztos félelem, * S az élet és halál setétes * Hullámjain lebeg velem» (Csokonai). Ily esetekben a költő természetesen nem is akarja leplezni a formai sérelmet.

Next