Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Budapest, 1951)
Általános tudnivalók
ALTALANOS TUDNIVALÓK A vers a ritmusos beszéd egyik fajtája. Ritmusos a beszéd, ha hangzati alkata (»hangidoma«) tetszetős arányaival a tartalomtól függetlenül is magára vonja a figyelmet. A beszéd hangzati alkatát hanganyaga elemi szakaszainak (szótagjainak) és nyomatékainak (hangsúlyainak) időbeli elosztódása határozza meg. Ha ez az elosztódás tervszerűleg és folytatólagosan igazodik bizonyos eszményi mintához, mely lelkűnkben mintegy előre zeng, akkor a beszéd ritmusa verssé szabályosodik ; ha ellenben eszményi minta nélkül, szakgatott rögtönzésekkel, vagy csak alkalmi részletekben s következetlen módon alakul, akkor a prózaritmus jellegében marad meg. A ritmusos rendezettség lelki szükségletünk és igényünk. Emberi szellem beavatkozása nélkül nincsen ritmusos rend. Nincsen sem beszédünkben, mely különben is a lélek megnyilatkozása és kifejezése, sem pedig egyéb, szintén hallással érzéklendő jelenségekben : óraketyegésben, óra- és harangütések egymásutánjában, malomkerék zubogásában, vonatdübörgésben, vagy más effélékben. Ily tárgyi, külvilági hangjelenségek hangegyedei (egy-egy óraütés, egy-egy dobbantás) a valóságban egymástól elszigetelten és tagolatlan sorozatban követik egymást, s összefüggéstelen, széteső sorozatukat csak a mi felfogó érzéklésünk szervezi meg áttekinthető, és emlékezetünkben is nyomot hagyó, taglalt folyamattá a maga törvényei szerint : a hangegyedeket csoportba fogja össze, — kettesével, esetleg hármasával összetartozóknak, egymáshoz kapcsoltaknak értelmezi, s ily kisebb csoportokat megint párosával vagy hármasával egymásra utáltaknak, egyazon folyamat ízületeinek fog fel, az ízületek kezdő elemeibe pedig indító nyomatékot, lüktetést érez bele. Az eső csepegését pl. ilyen szakaszos tagoltságban halljuk: »kipkopp, kipkopp — kipkopp, Äf^kopp«, vagy ilyenekben : »kipikopp, kipikopp — kipikopp, fo'pikopp«. Mintha, négy- vagy hatszótagos hangkapcsolatokat (ütemeket) hallanánk a cseppenések közönyös egymásutánjába. Valóban lehet és szoktak is valóságos verset belehallani pl. a harang kongásába : yivos voco, mortuos plango, I fulgura frango — Élőt hio ok, holtakért sírok, | mennykövet rontok. Ez esetben egy-egy harangütésre hol két, hol három szótagot mondtunk ; ha kettőt (»élőt«), akkor nyújtva, ha hármat (»holta-