Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Budapest, 1951)
I. Nemzeti versidomunk
36 fajt. — A 6,8 osztású tizennégy es (4 | 2 |[ 4 | 4) : Majd elmegyünk | rózsám, у Komáromba, Komáromba (népi). A tizenötös (4 I 4 I 4 | 3) : Áldott vagyok, | én reményem, || nem kétséges | szerelmed (Amadé) ; Felkötöm a réz-sarkantyum, Már én innen elmegyek (nóta). Külön kell megemlékeznünk egy hat ütemű sorról, a XVI. században felbukkant tizenkilencestül, mely voltakép tizenkettőshetes periódusnak fogható fel, aminthogy Balassa Bálint a sornak ezt a periodus-jellegét tette középrímekkel nyilvánvalóvá : »Vitézek mi lehet E széles föld felett Szebb dolog a végeknél?« A tizenkilences első példája Nagybánkai Mátyás Hunyadi Jánosról szóló 1560-i históriás' énekében kerül elő: »Néktök emléközöm, || ha meghallgatjátok, II jó Hunyadi Jánosról, Nagy jámborságárul, || hív szolgálat járói, || erős viadaljáról«. — Egy 1592-i nótajelzés tartotta fenn egy hasonló sorfajú, nyilván népszerű ének első szép sorát: »Időd szép virágát, termeted szépségét, szűvem, miért hervasztod?« Csak két- és háromütemű, meg összetett (négyütemű) sorok képleteit tekintettük át. Néha azonban egy ütemet is szoktak külön-sorrá törni. Az ily önállósított ütem sokszor puszta rímhívóul van előre bocsátva : »A, a, a, Éljen a nagy csutora . . . E, e, e, Adjuk egymás kezibe« (Erdélyi, 180. sz.) ; Eggy, Megérett a meggy ; Kettő, Csipkebokor vessző«.* Máskor a költő játékos kedve tör ketté egy voltakép kétütemű sort: »Laci te, Hallod-e?«, s ismétli meg nyomaték kedvéért a sor utolsó ütemét: »Korcsmárosné, már én többet nem iszom, Nem iszom« (Erdélyi, 255. sz.). Szokás strófa végéhez réját (»Haja, haja virágom« : az 1505-ben lejegyzett »Körmöcbányái táncszó« záró sora ; — »Hajrá, haj!«), vagy toldalékütemet csapni hozzá (»Azt a helyet nem ismerem Seholsemi), háromütemű sor utolsó ütemét sorként szakítani külön (»Szól a kakas innen-onnan Viradórm — »Rég elhúzták az esteli Harangot«—„Feleségem van nekem csak Egy«), bár az ilyesmi többnyire csak a szemnek szól. Valódi zenei értelme van azonban a leszakított végső ütem megismétlésének; ily nyomatékos leszakítás teszi annyira zenei hatásúvá Arany »Árva fiú«-jának strófa-ritmusát: »Anyám! anyám! eressz be már, Ehetnem, Ehetnem«. A sorképletekre idézett példáink válogatott jó példák voltak : többnyire világosan kitüntették a sor ütemekre oszlásának külön* Jövevényritmusban hasonló elrendezésű Babits »Kabala« című verse : »Egy — Mennyi mindent megpróbáltam én, de minden egyre megy« stb. ; meg Kosztolányi »Őszi síp«-ja : »Ősz — Kullog a hegyben a ravaszdi Csősz«, vagy »Játék első szemüvegemmel« cimű, valóban játékos verse: »Messze — Lát már szemem, áldott ködökbe veszve«.