Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Budapest, 1951)
III. A rím
75 E vázlatos áttekintésünk magában véve is eléggé cáfolja azt a közkeletű vélekedést, mintha nyelvünk rímben szegény volna. De hogy ez a vád mennyire alaptalan, hogy hívatott versművészeink lantján mennyi eredetiséggel terem a rím, annak érzékeltetésére a könyvvégi Függelékben egy-egy sorozat szemelvényt közlök Arany Toldi-trilógiájának s Vargha Gyula és Kozma Andor verseinek a rímeiből. Eáthatni belőle, hogy talál rímet bőven, aki keres, és érti a módját. „Lelnek biz azt, akik nem restelik“, mondja Arán)'. A magyar rím története úgyszólván az iránta való közönyös magatartással kezdődött, de a XIX. századba?! egyre tudatosabb, művészibb, s részben már mesterkélt túlsó végletig jutott el. Nem csoda, hogy az utóbbi évtizedek már meg is elégelték, s a rímtelenségnek kedvező szabadverset karolták fel, vagy visszavisszatértek a rég elnémult — ugyancsak rímtelen — antik ritmusokhoz. * Hogyan, mily rendben helyezkednek el a rímek a verssorok láncolatában? Világosság kedvéért nevet kell adnunk a rím részeseinek. Rímnek magát a hangegyezést nevezzük ugyan, de szorosabb értelemben rím egy megelőző hanggal (hangsorral) egyező, azzal (vagy arra) rímelő hang (hangsor). Nevezzük emezt felelőrímnek, a megelőzőt rímhívónak. Kisfaludy Károly ismert dalában : «Szülőföldem szép határa, Meglátlak-e valahára?»: szép határa a rímhívó, valahára a felelő rím. Elhelyezkedésük lehet szomszédos, mikor u. i. közvetlen egymást követő sor- vagy félsor-végeken csendülnek össze ; s lehet távoli, mikor u. i. kettejük közé velük nem rímelő, vagy nem velük rímelő sorvégek ékelődnek, úgyhogy a hívóra távolról, vagy közbeesők átugrásával felel a másik. Egy-egy költemény (strófa) rímelési helyzetképét úgy szoktuk vázolni, hogy hívót és felelőjét azonos betűvel jelképezzük, a nem rímelő (rideg vagy vak) sort x-szel, vagy bármely, a képletben nem ismétlődő betűvel (pl. aava, vagy aaéa). Szomszédos helyzetben a hívónak egy, két, vagy három felelője lehet egyvégtében, több csak nagyon kivételesen. Egy hívó egy felelővel (aa) páros-, kettővel (aaa) hármas-, hárommal (aaaa) négyes- (csoport- vagy bokor-)rímet alkot. Régibb századjainkban a négyes volt, újabban a párosrím a legszokottabb. Solymossy Sándor (A Mság Népr. III. 35. 1.) a párosrímet tartja ősibb és népi módnak, mert azt a rokon finn-ugor népek is ismerik ; a négyest irodalmi eredetűnek gondolja, s középkori francia minták hatását látja benne. Sajnos azonban, népi szövegünk a legrégibb időkből nem ismeretes; legrégibb verses emlékünk, a Mária-siralom, latinból