Illés László - József Farkas (szerk.): „Vár egy új világ”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből IV. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
kortársai között. Az egyetlen, aki önmagában egészet alkotott, és aki az egészet akarta szellemével, költészetével, életével. [...] Helye szívünkben Petőfi és Ady mellett van.” A posztumusz Összes versekről írja: „A halhatatlan költőt mutatja ez a könyv, aki a háború utáni sötét, nyomasztó, korrumpáló korszakban is tisztán és töretlenül mutatta és szólaltatta meg az emberiesség és a közösség alkotó szellemét. A halhatatlan költőt mutatja ez a könyv: az igazi szocialista költőt.’41 A tömör értékelés is jelzi: haladó, forradalmi költészetünk fősodrába illeszti végre a szocialista irodalmi tudat József Attilát, izmosodóban van a marxista kritikának Petőfi—Ady—József Attila „triászá”-ról formált koncepciója. S a beillesztés „feltétele”: József Attila költői természetének árnyalt felismerése: „a magyar irodalomban tudatosan adott költői formát a szocialista szellemnek és tanításnak.” Szélpál Árpád végre kimondja, hogy a proletariátus eszmerendszerét nemcsak, sőt nem elsősorban a munkástémájú versek vagy a marxista fogalmak átköltőiesítése képviseli József Attila költészetében, hanem a teljes világszemlélet, a gondolatiság szocialista erőközpontja. Ez a kritikatörténeti szempontból is kulcsjelentőségű (bár természetesen már másoknál, pl. Bálint Györgynél, Fejtő Ferencnél is érvényesülő) esztétikaielméleti fordulat még markánsabban tükröződik Szélpál Árpád hosszabb tanulmányában, mely a Népszava-cikkel párhuzamosan (néhány szó szerinti egybeesés van ugyanis a két szövegben) készülhetett.42 Ä proletárnyomorúságtól az emberiség és a nemzet XX. századi dilemmáinak tudatos, szocialista felidézéséig ível — a meggyőző érvelés szerint — József Attila pályája: „Még nem volt a magyar irodalomban költő, aki a proletariátus osztályharcának lényegét költészetében úgy feldolgozta volna, mint József Attila.” Modelljelentősége van József Attilának: a szocialista pártosság művészi hitelesítése miatt — mondhatjuk mai kategóriával. Ugyanerre gondolhat Szélpál Árpád, amikor a szocialista költészet és kritika múltját villantja fel, s a századelő Népszava-vitájára hivatkozva Ady és Csizmadia költészetét szembesíti. Persze az előbbi javára. Joggal emeli ki Kassák szerepét is Ady — felszabadító, a munkásság számára is tudatosító igézetű — lírájának tömör, jórészt találó minősítését követően. Bár a megfogalmazás még a kassáki önszemlélet néhány vitatható hangsúlyát is tartalmazza, normaként már mégsem Kassák szerepel József Attila megítélésekor. Hiszen bár Kassák „jelentősége óriási, a nagy összefüggések, a szocialista gondolat filozófiájának, tehát egyetemességének feldolgozása József Attila feladata maradt.” Üj hangsúlyt helyez el a kritikus akkor is, amikor a proletárszármazás és az osztályhelyzet fontosságának elismerése mellett is a művészi öntudat szocialista karakterét tekinti a legfőbb költészetteremtő tényezőnek. A szocializmus egyetemes érvényű igazsággá vált József Attilánál, anélkül, hogy elméletivé vértelenedett volna. „Nemcsak verseivel, hanem életével is vállalta a szocialista sorsot, nemcsak az elmélet szépségeit, hanem a gyakorlat veszélyeit is. Tanított és vitatkozott, elmélkedett és harcolt. Nem ködképek között élt, hanem a valóságban, nemcsak a filozófiai összefüggések, hanem a napi politika is 41 Szélpál Árpád: József Attila összes versei. Népszava, 1938. jún. 5. 21. 42 Szélpál Árpád: A szocialista költő. Szép Szó, 1938. VI. köt. 97 — 103. 98