Illés László - József Farkas (szerk.): „Vár egy új világ”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből IV. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
fontos, kortársi szempontokat. S feltétlenül utalni kell a Népszava 1941-es híres karácsonyi számára, amelynek József Attilával foglalkozó cikke47 azonban már üj természetű (egy későbbi fejezetben tárgyalandó) problémákat vet fel. A 40-es évek elején megerősödő újdogmatikus irányzatéit. Végül is Szélpál Árpád jutott el — mégoly rövid, elmélyült elemzésre nem vállalkozó — cikkeiben a „szociáldemokrata” irodalomkritika marxista maximumáig: „a magyar irodalomban először [József Attila] fogalmazta meg tudatosan, a költészet magasrendű nyelvén a szocialista ember mondanivalóját”.48 S e felismerés maradandó érvényét az sem vonhatja kétségbe, ha tudjuk: a rendkívül ellentmondásos ideológiai helyzet, a korabeli politikai viszonyok az elméletileg helyes megállapításokat is árnyalják, történetileg „szituálják”. Hiszen — tragikus módon — az is „segített” e helyes felismerések megfogalmazódásában, hogy a KMP-vel szemben, a burkolt-nyílt kommunistaellenesség platformjáról hangzottak el, hogy az adott viszonyok között a kritikatörténetileg meggyőző felismerés, megfogalmazás, pl. az irányzatosság esztétikai bírálata nemcsak a valóban szektás tendenciák, de egyúttal az egész kommunista eszmerendszer ellen is szólt. Miként Szélpál Árpádnál is. S ezeket a konkrét történelmi-politikai összefüggéseket ugyanúgy figyelembe kell vennie a kritikatörténetnek, mint a távlatos eszmei-esztétikai tendenciákat, értékeket. A munkásmozgalom politikai-ideológiai gyakorlata és eszmei-esztétikai-kritikai öntudata közötti egyenlőtlen fejlődés, belső ellentmondás tényei arra utalnak, hogy néhány politikailag, elméletileg revizionista vagy legalábbis a kommunista pártfegyelemtől nem kötött baloldali kritikus jobban megértette és meggyőzőbben elemezte József Attilát, mint az illegális KMP-hez tartozók. Ezeknek az ellentmondásoknak a jelzése azonban korántsem „igazolhatja” a kommunista és szociáldemokrata munkásmozgalom irodalomkritikai öntudatának az előbbi kárára történő, hamisan túláltalánosító szembeállítását. A József Attila-i teljesség a kassáki esztétika felől Ha a szektás-proletkultos kritika számára József Attila nem volt eléggé pártköltő, mivel — úgymond — túlságosan is sokat adott az öncélúnak vélt szépségekre, és nem vállalkozott az osztályharc tényeinek közvetlen versbeültetésére, — nos akkor a baloldali kritikai eszmélkedés másik, modernista pólusa sokallta a világnézeti-politikai „tendenciáit József Attilában. Közismert a József Attila és a Kassák közötti emberi kapcsolat története, a bécsi megismerkedés, az éles vita a rímes verselésről, a költőnek a Munkához fűződő ellentmondásos viszonya.49 A kommunista József Attila, valamint a „független szocialista” Kassák-kör politikai és személyi ellentétektől és indulatoktól kavargó konfliktus-mezőjéről van szó. József Attila — bizony 47 [Losonczy Géza] L. G.: Két kor: két költő. Népszava, 1941. dec. 25. 11. 48 Lásd a 43. jegyzet második tételét. 49 A legújabb szakirodalomból lásd: Csapláb Ferenc: József Attila és a Munka. Tiszatáj, 1967. 1158-1161. 100