Illés László - József Farkas (szerk.): „Vár egy új világ”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből IV. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
fellazulása), azért egyrészt a politikai renegátságot nem szabad mechanikusan átvinnünk — megbélyegző gesztussal — az eszmei-irodalomkritikai-esztétikai síkra, másrészt az eszmei síkon is bekövetkezett törést nem szabad egy „már a bölcsőben is .. .’’-fordulattal eleve tételezni. Fejtő sokkal jelentősebb esszéista és baloldali kritikus volt annál, mint eddig hittük. Komolyan érdekelték a világnézeti és esztétikai problémák is, s a korabeli magyar és világirodalom legaktuálisabb kérdéseiben igen magas színvonalon érvelt. Bár írásaiban mindig is volt vitatható elem, sőt központi gondolat, a 30-as évek derekán Magyarországon sokat tett a marxista esztétikának és irodalomszemléletnek a munkásmozgalmon belüli, tudományos alapozású elterjesztéséért és önálló irodalomkritikai alkalmazásáért. Bálint György persze Fejtenél lényegesen jelentősebb egyéniség, eszmei-világnézeti fejlődése is ellenkező irányú, „felfelé” ível, a kommunista népfront-eszme igényes kritikai-publicisztikai képviseletében teljesedik ki. De Fejtő is — a maga esszé- és tanulmányműfajában, súlyos tévedései és „jobboldali pályamódosulása” ellenére — a két világháború közötti osztályharcos, forradalmi baloldal, a realizmus-esztétika és a „Petőfi—Ady—József Attila-modell” markáns képviselője egy ideig. Nagyon kevesek társaként. Nem foglalkozhatunk ehelyütt sem József Attila és Fejtő Ferenc emberi kapcsolatával, sem a Szép Szóval, a Szép Szó köré gyülekező értelmiség és József Attila viszonyával. Jóllehet mindezek a kérdések nemcsak szűkén biográfiai érdekűek, mégsem meghatározó jelentőségűek Fejtő Ferenc József Attila-esszéinek értékelésekor. Mert ha — szubjektív tényezőként — valóban nagy szerepet játszott is Fejtő tanulmányainak létrejöttében a személyes ismeretség, az esszék gondolati erőterét elsősorban mégsem ez, hanem a szocialista költői világkép marxista esztétikai minősítése sugározza. Fiat tanulmányt és cikket írt Fejtő a 30-as években József Attiláról, Bálint György és Németh Andor mellett tehát a legrendszeresebben foglalkozott vele. 1947-ben pedig újra egy hosszabb tanulmányt64 szentelt a költőnek, e tanulmány 1948-ban könyv alakban is megjelent, s több kiadása is volt. (E könyvecskében — néhány vitatható politikai-eszmei tendencia ellenére — Fejtő baloldali elkötelezettsége, marxista vénája időleges újraerősödésének lehetünk tanúi.) A 30-as évekbeli Fejtő-cikkek alapkérdése hasonló a többi kritikuséhoz: kísérlet a szocialista költészet proletkultos és polgári-esztéticista minősítésével szemben a marxista tertium datur gondolati kiküzdésére. Első cikkében, a Medvetáncot bemutatva Fejtő hitelesen idézi fel azt a meglepetést, fordulatot, amelyet a gyűjteményes kötet még József Attila tisztelői, barátai között is okozott: József Attila korszakmeghatározó szerepének felismerését. S nem kevésbé meggyőző a — polgári, illetve proletkultos szellemű cikkek által — túlmagyarázott, abszolutizált „játékos, kamaszos” József Attila-kép lényeges kiegészítése — az ezt a vonást persze nem tompító, csak árnyaló — társadalmi „színekkel” (bár itt még hiányzik a marxista világnézet szintézisteremtő tudatosságának kimondása): „Gyermeki hivalkodás a fájdalommal, primitív mosoly a ritmusban, szemben a veszteség döbbentő képze-64 Fejtő Febenc: József Attila az útmutató. Szocializmus, 1947. 114—124., 214 —221. 110