Illés László - József Farkas (szerk.): „Vár egy új világ”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből IV. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
tével, ártatlan, mit sem sejtő, játszani akaró proletárgyerek-Chaplin, aki könnyedén és félszegen reagál arra, amiről sikoltani lehetne — ez József Attila.” Ady Szeretném ha szeretnének-versét József Attila Tiszta szívveljével hasonlítja össze: „József Attila magasajnálása nem olyan erős, tragikus sorsát sem fogalmazza meg tragikusnak, elátkozottnak, egyszerű, raffináltan az, közvetlen s minden színpadiasság nélkül való. A szappanfőzőmunkás és mosónő fiához nem is illene a süjtásos, álheroikus kosztüm. Líránkat megszabadította a tragikumtól és a spleentől: kinyitotta az ablakot, beeresztette a napsugarat, idillt, játékot — ugyanakkor a munkásszolidaritás érzését tendenciózus sallangok nélkül, tisztán és emberien fejezi ki szocialista verseiben.”65 Ha Adyt (de nem epigonjait) tekintve igazságtalan is ez az elemzés, a líratörténeti felismerés vitathatatlan értékű. Fejtő egy hosszabb tanulmányt is szentel e kötet ürügyén József Attila munkásságának a Gaál Gábor szerkesztette Korunk-ban.66 Számos vitatható mozzanat ellenére ez az álnéven írt cikk az egyik legelső alapos (s egyúttal marxista igényű) esztétikai-irodalomkritikai tanulmány József Attiláról. A társadalmi, lélektani, világnézeti, esztétikai és poétikai tényezők egységében elemez itt Fejtő túljutva a tematika-központú „szociáldemokrata” vagy a hangulat-központú, a rossz gyermekkort „megértő” polgári kritika dicsérő gesztusain. „József Attila a proletariátusból jött s annak a gyermeki melegségnek a költője, amely legjobban hiányzik a munkásgyermekek és felnőttek sorsából” — intonálja cikkét Fejtő. Majd rögtön egy fontos, látszólag csak „szakmai” észrevétel következik, mely a tartalomközpontú marxista esztétika síkjára viszi az elemzést: József Attila élettörténetét nem lehet verseiből úgy „összeállítani”, mint Petőfiét. „Nem a közvetlen líra embere, hanem a közvetetté, nem az élményé, hanem az emléké, inkább a lírikus Arany rokona, mint Petőfié. De téved Szerb Antal, ha azt hiszi, hogy ritka eset, amikor életének ismerete nélkül nem értjük meg az író művét. Az író egyéniségének igazi kulcsát akkor nyerjük meg, ha összehasonlítjuk »irodalmonkivüli« lényét az »irodalmival«. József művészetének erős realizmusa, anyagszerűsége, minden sorának sűrített kézzelfoghatósága az anyaggal dolgozó munkásember sajátsága s egy városban nőtt polgárnál megmagyarázhatatlan lenne.” József Attila egyes korszakait, verstípusait, „témái”-t és magatartásváltozatait is az elsők között elemzi itt Fejtő, pl. a fiatalkori bukolikus versek fáradtság- és mámor-motívumát, az Ady-hagyomány ellentmondásosságát, az isten-képzet profán-tragikus evilágiságát („őszinte gyermekség egyfelől, mely apát keres az istenben; férfias józanság másfelől, mely emancipálja magát az üressé vált képzet alól: ez József Attila magatartása” stb). Az Adyval való szembesítés mindig meghatározó jelentőségű, de — bár olykor vitatható — sohasem Ady-ellenes; egyrészt az Ady utáni korban a József Attila nevéhez fűződő novum hangsúlyozását, másrészt az Ady-epigonizmussal való szakítás tudatosítását célozza. Megkapó pl. a József Attila-i szerelmi lírának történetiségében és érzelmi-emberi színskálájában, társadalmi sugallatában való felfejtése; Ady szerelmi költészetéhez is viszonyít ebben az elemzésben Fejtő. 65 Fejtő Ferenc: József Attila: Medvetánc. Szocializmus, 1935. 90 — 91. 66 [Fejtő Ferenc] Fülöp Ernő: József Attila költészete. Korunk, 1935. 2. sz. 116 — 123. 111