Illés László - József Farkas (szerk.): „Vár egy új világ”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből IV. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
iákhoz és általában az egész magyar irodalomkritikai közgondolkodáshoz fűződő — mégoly „szigetelő” vagy „félvezető” jellegű — szálakat. A marxizmuson belüli vitákat is befolyásolták a marxista és polgári irányzatok közötti gondolatcserék, s fordítva is: a belső vitákban edzett és kikovácsolódott marxista álláspont hatékonyabban érvelhetett a polgári nézetekkel szemben is. És természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk: rengeteg az átmeneti „kritikatörténeti jelenség”. Nem a marxista és a polgári irodalomszemlélet határai voltak elasztikusak: az ellenforradalmi korszak (illetve az emigráció) viszonyai, a munkásmozgalom ellentmondásos fejlődése szükségszerűen magyarázza a kritikusi életműveken belüli ideológiai-módszertani változatosságot, olykor a kifejezett ekletikusságot. A marxista kritika történetének pedig feltétlenül figyelembe kell vennie ezt a bonyolult mozgalmasságot, a közeledés és eltávolodás, a továbbfejlődés és visszaesés, a gazdagodás és elszegényedés megannyi — egyszerre ideológiai és színvonalbeli — tényét. József Attila és a marxista kritika A magyar marxista kritikának a „pártosság”, a „szocialista irodalom” értelmezése körüli spirális vitáiba szervesen illeszkedik bele a József Attilaprobléma. A József Attiláért folytatott kritikai harc összefonódott a szocialista művészet értékeinek és a munkásosztály küldetésének tudatosításáért vívott szellemi csatákkal. Mindez persze nem jelenti azt, hogy József Attila értékeit (s általában: a szocialista irodalomét) csak vagy elsősorban a szocialista, marxista kritika ismerte fel, és hogy polgári szerzők nem láttak volna meg, nem ismertek volna fel máig is érvényes vonásokat a költő arcképén. Doktrinér, ideológus-túlpolitizált eszmetörténetté torzulna e feltételezéssel az ellentmondásokat is vállaló kritikatörténet. S ezt annál is nyíltabban ki kell mondani József Attila kapcsán, mert a két világháború közötti korszerű József Attila-értelmezésben lehetőségeinél jóval kisebb szerepet játszott a marxista kritika; József Attila sajnos nem lett olyan értelemben vízválasztó a magyar irodalomban, irodalmi gondolkodásban, mint annak idején Petőfi és Ady. Kevés kivételtől eltekintve még a jelentős marxista kritikusok sem ismerték fel életében a költő jelentőségét. Ellentmondásosan viszonyult életművéhez mind a kommunista, mind a szociáldemokrata munkásmozgalom, sőt a felszabadulás utáni „felvállalás” is súlyos ellentmondásoktól terhes, elég itt csak Révai József József Attila-képének alakulására utalni.7 Aligha véletlen, hogy a XX. századi magyar baloldali művészet három kiemelkedő, példaadó egyéniségének, József Attilának, Bartók Bélának és Derkovits Gyulának egyformán (és párhuzamosan) ambi-7 Bodnár György: Vázlatok Révai József pályaképéhez. ItK 1960. 141 — 159., ill. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. Bp. 1962. 445 —468. — Кьашczay Tibor: Polgári örökség és marxista irodalomtudomány. К. T.: Marxizmus és irodalomtudomány. Bp. 1964. 9 —35.; Péter László: Proletár költő — nemzeti klasszikus. Révai József tanulmányai József Attiláról. Alföld, 1962. 6. sz. 88 — 96. és Pándi Pál: Révai József Petőfi-képéhez. Párttörténeti Közlemények, 1972. 2. sz. 34 —83. és Petőfi tüze. Bp. 1972. 480—539. 85