Illés László (szerk.): „Az időt mi hoztuk magunkkal”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből VI. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1985)
Egri Péter: Lukács György líraelméletéről
kezdett kötött formát ölteni. Ennek eredménye egy olyan kötött költői és zenei nyelv lett, amely rugalmas, modern formában foglalja magába és szintetizálja a szabad vers és az atonális zene eredményeit (Eliot követőinek, Audennek és Spendernek a költészete, Éluard, Aragon vagy József Attila kései lírája, Schönberg néhány késői szerzeménye, Bartók zenéje általában és különösen utolsó periódusa, amelyre az avantgarde diszharmónia, a népi hangvétel s a preklasszikus és klasszikus fegyelem egyensúlya jellemző). Mindezeknek a tényezőknek és fejleményeknek egy irányba mutató, egymást erősítő bizonysága azt látszik alátámasztani, hogy ha a „natura naturans” kategóriáját történelmi és összehasonlító perspektívába helyezzük, akkor az nemcsak a metrikusan kötött és rimes költészet, hanem a modern lirai fejlődés szabad verses formáinak magyarázatára is alkalmas. Az előzőekből már nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy a „költészet” fogalmát mindvégig úgy tekintettük, mint a líra legkristályosabb formáját. Mindazok a formai megoldások és eszközök, amelyek a költészetet szorosan kötötté teszik (mérték, rím, trópusok) s azt a célt szolgálják, hogy felfokozzák a költői ént, szükségképpen a lírában összpontosulnak, ahol a művészi alkotás szubjektuma és objektuma azonos: a költői én. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenfajta költészet líra is egyben: a versbe szedett hirdetések vagy nyelvtani szabályok természetesen nem azok. Sem pedig az az állítás, hogy a költészet a líra legvilágosabb, legkoncentráltabb formája, nem jelenti azt, hogy nincs líra a költészeten kívül. A regényeknek vagy a drámáknak is lehet erősebb vagy gyengébb lírai jellege, még ha prózában íródtak is. De általában minél líraibbak, annál hajlamosabbak a költészetre jellemző tulajdonságok felvételére (kötöttebb ritmus, eredeti trópusok, ismétlődő retorikus fordulatok stb.), még ha ezeknek a jellegzetességeknek a koncentrációja nem éri is el a költészet szintjét.96 e6 Vö. Egri Péter: A Költészet valósága. Líra és lirizálódás. Bp., 1975. 215—226., 241—256. Lukácsnak a lirai valóságtükrözés speciális mivoltáról szóló meghatározásában találhatjuk meg legtömörebb megfogalmazását a szubjektum—objektum azonossága problémájának, amely őt egész életében foglalkoztatta. A szubjektum—objektum-viszony filozófiai elemzése már korai, idealista rendszerében is felbukkan: G. Lukács: Die Subjekt—Objekt Beziehung in der Ästhetik. Logos, Bd. VII. (1917— 18) Heft 1. 1 —39. — Heidelberger Ästhetik (1912— 18). Aus dem Nachlaß herausgegeben von G. Márkus und F. Benseler. Luchterhand, Darmstadt und Neuwied, 1974. 91—132. Magyarul: A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. Bp. 1975. 333—376. Az azonos szubjektum—objektum nagy szerepet játszik a Történelem és osztálytudat idealista vonásai között, mivel Lukács - mint Hegel — az objektivációt az elidegenedéssel azonosítja, és így filozófiai álláspontja nem áll messze azokétól a baloldali expresszionistákétól, akiket később erősen támadott, és csak legutolsó éveiben kezelt nagyobb megértéssel (Geschichte und Klassenbewusstsein. Berlin, 1923.). Lukács későbbi bírálatát I. Lukács Gy.: Marxista fejlődésem: 1918—1930. In: Történelem és osztálytudat (Bp. 1971.714—717.) Az azonos szubjektum—objektum materialista filozófiai kritikáját megtalálhatjuk A fiatal Hegel. A dialektika és az ökonómia összefüggéseiről c. 1938-ban befejezett műben. (Bp. 1976. 483., 523.) A kategória újra felbukkan a művészetre alkalmazva a materialista esztétika fogalomrendszerének keretei között Az esztétikum sajátosságában (I. 515: „.. .az. a tétel, amely szerint nincs objektum szubjektum nélkül, ismeretelméletileg merőben idealista jelentésű ugyan, de az esztétikai szubjektum—objektum viszony szempontjából alapvetően fontos. .."), és különösen éles megfogalmazást kap Lukács lírameghatározásában (i. m. 1. 613. — Ady, a magyar tragédia nagy énekese. In: Magyar irodalom — magyar kultúra. 169). 462