Illés László (szerk.): „Az időt mi hoztuk magunkkal”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből VI. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1985)

Szabolcsi Miklós: József Attila idő- és történetszemléletéről

jelen az idő a Fagy minden versszakának utolsó sorában. Az időjárás-időből, az ingerült időből a jelen kegyetlen ideje lesz: Bankárok és tábornokok ideje ez, jelen idő, ez a kovácsolt hideg e villanó, e kés-idő. A következő versszakban az elidegenedett világ és emberi viszonyok ideje, végül a megváltoztatható, alakítható, javítható vagy rontható idő; a folytatást kívánó gondolatjelek jelzik, követelik a következmények levonását: a tettet. Ez az idő továbbra is ott a versekben — a költő egész gondolkodásában — az összefoglaló csúcspont (ebben is) A Dunánál, ahol már egy sokszorosan rétegezett időről van szó: Egy pillanat s kész az idő egésze Az időfogalom az utolsó években is József Attila egyik legérzékenyebb képzete, a személyesen várt, megtervezett jövő egyenértékese: Közeledik az én időm... ... minden szervem óra, mely csillagokhoz igazítva jár. (Majd emlékezni jó lesz) — de máskor a lemondás, a kétségbeesés hordozója is: homokot kötöttél, a futó időt. . . ( Arany) — írja Arany Jánosról 1929-ben. Voltaképpen csak egyetlen szó, tágabban: egy költői képzet sorsára utalunk vázlatosan mindevvel. Ha a kérdést tovább vizsgáljuk, akkor két irányban indulhatunk el. Egyrészt azt lehetne alaposabban felmérni: hányféle filozófiai idő szerepel József Attilánál, és itt arra is gondolni kell, hogy a bergsoni időfogalmat, a durée-t ismerte; másrészt: nem szorosan az idő szóhoz kötve, hogyan nyilvánul meg az idő fogalma, képzete általában a temporalitás verseiben? Erre is csak egyetlen utalás most: József Attila szinte mindent folyamatban, mozgásban, időben változónak érzékel és ábrázol. A leghíresebb, legtöbbet idézett példa az Eszmélet három sora: 322 Csak ami nincs, annak van bokra. Csak ami lesz, az a virág. Ami van, széthull darabokra.

Next