Illés László (szerk.): „Az időt mi hoztuk magunkkal”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből VI. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1985)
Szabolcsi Miklós: József Attila idő- és történetszemléletéről
mítosza, a József és testvérei ennek sodrában születik. De fontossá válik, felértékelődik az európai humanista hagyomány, a kulturális örökség és a magyar haladó hagyomány nálunk is, egy egész fellendülő múltkutatás, Kerényi Károlytól a Magyarságtudományig példa rá. A múltnak ez a felértékelése, az új folytonosság keresése volt a Szép Szónak is egyik célja. Tudatosan egyfajta hagyományt vállalt: egy progresszív, „aufklárista”, radikális hagyományra építő vonalat. A Dunánál, mint ismeretes, éppen egy ilyen múltat átértékelő, hagyományt teremtő és vállaló szám elé készült bevezetőnek. A Dunánál „ravasz” és összetett vers, túl is lép a Szép Szó programján, a múlt és a jövő felé tágítja, alakítja az eredeti szándékot. Zalán és Dózsa jelzi: a „meghódoltak” és a „meggyötörtek” utódjának is vallja magát a költő egyszerre „törzsökösnek” és jövevénynek, fajmagyarnak és asszimiláltnak — a teljes nemzeti múltat vállalja, az emberiség előretörésének és történetének egészét, biológiai és társadalmi sorsát. És ezen belül vállalja nemcsak a kiemelkedők, a „kiváltak” elvét, sorsát, hanem azokét is, akik „nem láttak” — a dolgozó küszködő mindennapi embereket—, a saját őseit és minden magyar, minden ember ősét. Az 1935 körüli évek „őskeresése”, az akkori magyarországi „Gyökerek” hulláma idején a magyar írók sora mutatta fel családját. József Attila minden családot magáénak vall, tudja, hogy minden emberben külön-külön is összegeződik a múlt, és mindenkinél külön is kezdődik a jövő. A Dunánál is tele van utalásokkal, belső idézettel: Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. — utalás is, szinte idézet Goethétől: Vom Vater hab’ ich die Statur, des Lebens ernstes Führen, Von Mütterchen die Frohnatur, und Lust zu fabulieren.2 Utalás, hivatkozás a biológia akkori eredményeire, az Őssejtre és hivatkozás a Szép Szó tanulmányaira, mint ahogy már az Ódában is volt utalás a Varázshegyrt, s lesz a Thomas Mann üdvözlésében — mindez csak néhány példa erre a „kulturális telítettségre”, erre az utalásos idézésrendszerre, amelyet különben a kortársak még jobban felfejthettek, mint a ma olvasója. Ilyen utalás- és idézetrendszerrel kötődik József Attila a magyar hagyományhoz is az utolsó években, főleg Csokonaihoz, Aranyhoz és Kosztolányihoz. (Ismét csak egyetlen példa: a Reggeli fény, Arany Szondi két apródját idéző, sőt pontosságával szinte belénk sulykoló formája.) A történeti dimenzió egyik megjelenési formája József Attilánál, tudatos, bár olykor rejtett-ironikus kapcsolódásban a kultúra folyamatosságához. 2 Vas István fordításában: „Apámtól kaptam alakot / S azt, hogy komolyan élek, / Anyuska víg kedélyt adott, / hogy szívesen meséljek." Szelíd xéniák. (1826). In: J. W. Goethe Versei. Bp. 1982. 424. 327