Illés László (szerk.): „Az időt mi hoztuk magunkkal”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből VI. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1985)
Egri Péter: Lukács György líraelméletéről
E ponton láthatóvá válik az összefüggés az auditív-érzelmi folyamatok és a „natura naturans” kategóriája között, amely maga is az objektív valóság szubjektív művészi megközelítésének sajátos folyamata. Ezek előrebocsátásával figyelmünket most a költészet hangsíkjának általános jellemzéséről a lírai hatáskeltés két legfontosabb akusztikai elemére, a ritmusra és a rímre fordíthatjuk. A költői magatartásra jellemző és a „natura naturans” kategóriájából eredő különleges szubjektum—objektum-viszony embrionális formája már a munkaritmus legelemibb fajtájában is megfigyelhető. Amikor az őskor emberei egy súlyos tárgyat el akartak mozdítani, fizikai és lelki energiájukat a ritmus szervező és munkát megtakarító erejének segítségével összpontosították. Valószínű, hogy már az ilyen egyszerű esetben is a ritmus működését erős és sűrített érzelmi hatások kísérték, amelyeket tovább növelt a ritmikusan szervezett és megkönnyített munka sikeres elvégzésének öröme.88 A mágikus szertartások során a ritmus segítségével elvégzendő munkának már mimetikus jellege volt (a vadászat és a harc tánccal, zenével és ritmikus felkiáltásokkal kísért utánzása), s így létrejött annak lehetősége, hogy a ritmus leváljon a valódi, eredeti munkafolyamatról. Ezekben az esetekben a ritmus sarkallta érzelmi koncentráció korábban említett tényezőjéhez az egész közösség sűrített és felfokozott szenvedélye is hozzáadódott. dramatische Poesie") előtt vizsgálja. Ez a sorrend megfelel a dialektikus triád (tézis, antitézis, szintézis) logikai követelményének, és mind a zenét, mind a lírát a szubjektív antitézis pólusára helyezi. Ha a művészeti ágak és műfajok csoportosítása nem a triádon alapulna, a sorrend ez volna: képzőművészet, irodalom (epika, dráma, líra) és zene. Ebben az elrendezésben a lira és a zene egymás szomszédai, s a líra egyfelől az epika és a dráma, másfelől a zene közé kerül. A triád formulája magyarázó fényt vet a drámára, amely valóban dialektikus szintézisbe emeli az epika és a líra egyes vonásait. De a triád sémájának állandó alkalmazásában Hegel idealista filozófiai rendszere is megnyilatkozik. Ez vezeti Hegelt ahhoz az állításhoz, hogy a költői szubjektivitás nem folytatódik cselekvésben (Hegel: i. m. III. 249 ). Így a líra köre elkülönül a cselekvés világától, mivel Hegel a lírát az epika antitézisének tekinti és az epikát cselekvés jellemzi. Valójában azonban a lírát, amely az ember változó valóságának egészéi, jelenség és lényeg objektív dialektikáját megközelítésének szubjektív dialektikája űtján. \t\vdí folyamat szerűen tükrözi vissza és fejezi ki („natura naturans"), nem választhatjuk el elvszerüen a cselekvéstől. József Attila, akinek esztétikai írásain pedig Hegel otthagyta szellemi ujjlenyomatát, szintén felismerte ezt, amikor Kosztolányi költészetéről írott szép méltatásában kifogásolta, hogy Kosztolányi a szemlélőt a cselekvő ellen veti. „Kosztolányi világában (melyet ez is közelít az álom színvonalához) alig van cselekvés. Itt minden történik. Kosztolányi homo aestheticusnuk, vagyis az érzéki alapú szépségek emberének tartja magát, és ezt a homo aestheticust szembeállítja a homo oeionomicusszdl, vagyis a gazdálkodó és a homo moralissia\, tehát az erkölcsi, a szociális jóra törő emberrel A szemlélőt a cselekvő ellen veti. A költő föladata szemlélődni az élet és halál kérdésein, vallotta egyszer pedig hát a költő föladata, melyet Kosztolányi oly hallatlan biztonsággal teljesít is a maga módján — a versírás. Ez azonban mégis csak cselekvés — hozzá egyszerre erkölcsi és gazdasági cselekvés." József Attila: Kosztolányi Dezső. In: József Attila müvei. III. 169. ** Az akadályozott tevékenység gátja előtt megtorló indulat a káromkodásokban szintén ritmikus levezetésért kiált. A káromkodás ritmusa természetesen kötetlenebb, mint a munkadalé, de kötöttebb, mint a mindennapi beszédé. Egy esetleges, rövidebben és szabálytalanabbul aprózó előkészítő szakasz után a düh lávaömlésének tetőzésekor bizonyos ütemegyenlőségre való törekvést figyelhetünk meg benne. 452