Illés László (szerk.): „Az időt mi hoztuk magunkkal”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből VI. - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1985)
Agárdi Péter: Korszakváltás és értékrend
Világkép és értékrend Ahogy az eddigiekben sem összegező és teljes értékítéletek megfogalmazására vállalkozott ez a tanulmány, még kevésbé teszi ezt annál a „kényes” kérdésnél, hogy mi a mértéke, kritériuma, tartalma a szocialista minőségnek, a korszerű elkötelezettségnek, a pártosság, népiség és realizmus hiteles jelenlétének mai irodalmunkban. Részletes és tudományos igényességű válaszra annál is kevésbé vállalkozom, hiszen egy széles körű kutatási program eddigi eredményeként már megjelent néhány értékes munka a marxista irodalomesztétika e fontos kategóriáinak korszerű tartalmairól, gyakorlati érvényességéről mai irodalmunkban.3 Néhány szubjektív reflexió megfogalmazása azonban talán mégsem fölösleges. Meggyőződésem: a művészi világkép tölti be az esztétikum ugrópontjának szerepét. Az ember- és életismeretnek, a történelemlátásnak, az élményi és intellektuális érzékenységnek, a művészi kreativitásnak soha pontosan meg nem húzható — de azért mégsem misztikus ködökbe vesző — közös nevezőjén, tehetség és valóságismeret összeszikrázásából jön létre az igazi érték. S ennek — persze műfajok szerint más és más módon — meghatározó tényezője a korszerű világkép: enélkül harmonikus, érett alkotás aligha jöhet létre. Művészi világképről van szó, s nem teoretikus világnézetről, nem hétköznapi közérzületröl, de nem is elsősorban aktuális politikai eszmerendszerről. A marxizmus, a tudományos szocializmus eszméinek ismerete, illetve a velük való azonosulás — művészi hitel, életismeret, a személyiség fedezete nélkül — önmagában aligha biztosíték erre. Máig érvényesnek — sőt a leegyszerűsítő elképzelésekkel való vitában aktuálisnak — érzem József Attila egyik kritikai írásának gondolatát: „A formai szempontoktól eltekintve, minden szocialista pretenzióval fellépő költővel kapcsolatban — éppen a szocializmus érdekében — elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költészetet, vagy pontosabban szólván: eszmei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé váltania.”4 Ugyanakkor azt is vallotta József Attila, hogy „a művészi tartalom nem lehet társadalmilag hazug. Amit nem kell azért azzal a bolondsággal összekeverni, amely a művésztől őszinteséget kíván.”5 Van jelentős értékteremtő szerepe, művészetünket gazdagító lehetősége a szocialista Magyarországon is a nem tudatosan szocialista ihletettségű világképeknek (az átmenetekről nem is beszélve). De azért tisztán művészi értelemben is aligha képzelhető el ma már korszerű érték — sőt bármiféle „általános” humanizmus — a marxista valóságlátás, a szocialista történelmi tanulságok akár csak részleges, közvetett, vitatkozva átélése, elsajátítása nélkül. S főleg nem vele szembeszegeződ-3 L. Szerdahelyi István, Szilágyi Ákos, Vasy Géza és Tarján Tamás tanulmányait: A realizmus az irodalomban c. kötetben. Bp. 1979. 4 Egyszerű énekek. Brichta Cézár versei (1928). In: József Attila összes Művei. III. Bp. 1958. IBII, és 284. 1 Irodalom és szocializmus (1931). In: i. m. 78—100. és 313—327. 612