Imre Samu - Szathmári István (szerk.): A magyar nyelv története és rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus előadásai 1966. aug. 24-28. - Nyelvtudományi értekezések 58. (Budapest, 1967)
Kardos Tibor: Megjegyzések a magyar lírai körmondat felbomlásához
majd bikának, majd toronynak látván, majd betyárnak szilaj lova hátán. Majd nagy fának képzele egy foltot: ez alakult, amaz elmosódott, és mikor így elmosák a szellők, megsohajtá az eloszló felhőt. Az Arany János-i tiráda belsejében a mondatzáró pontok már alig érvényesek: kevéssé érzékelhető megállások, pihenők, melyeken a képzelet száguldása túlvisz sebesen. Mennyire sokatmondó, hogy Arany János legszebb reflexív költeményei körében látjuk meg a tirádát: az „ősszel” fenséges bánata, ,,A honvéd özvegyé”-nek keserűsége, a „Vojtina levelei” és „Ars poeticá”-ja, „A sárkány”, „A bajusz”, „A fülemüle” egy-egy példája annak, mennyiféle módon tudja kezelni, alakítani igényei szerint a „romantikusnak” nevezett tirádát. Petőfi Sándornál az oldott parataktikus költői szerkezetek előszeretete a költő jelleméből folyik. A harag, lelkesültség, rajongás, boldog öröm és a bánat, melyek költészetének Íriszében váltakozva teremtenek uralkodó hangulatokat, a legsikerültebb vagy legjelentékenyebb Petőfi-költeménvekben mindenütt tirádaalakzatban törnek ki. Megkapónál megkapóbb példákat nyújt erre „Az apostol”, „Az őrült”, az „Egy gondolat bánt engemet”, a „Világosságot”, a „Bányában”, a „Szeptember végén” és az ismert nagy versek hosszú sora. Petőfinél természetesen lehet szó romantikus hajlamról, amikor a tirádát a kifejezés módszeréül választja. Azonban éppen a „népies klasszicizmus” példáján bizonyult be, hogy a tiráda mindennemű oldott líra leghajlékonyabb eszköze, s megfér a klasszicizmussal éppen úgy, mint a romantikával. Igaz, hogy kedveli a strófátlan versfelépítést, a poézis szabad özönlését, de ki tud egyezni a dal- és strófaszerkezettel is. Helyenként átveszi a kürmondat ünnepélyes, zártabb funkcióját, mint ahogy más oldalról a modern líra igénye a körmondatot is fellazítja úgy, hogy már-már tirádaszerűen hat. 8 8. Yan tehát abban igazság, hogy a körmondat felbomlott rövidebb gondolati egységekre, sokszor elvegyült a mellérendelő szerkezetekkel, s hatásában is átalakult. Mindamellett megmaradt a Nyugat korszakában is, megmaradt József Attilánál, és a ma költőinél is, amikor erre szükség van. Még a blank verssel is egyezségre tudott lépni, gondoljunk csak Kassák Lajos szabad verseire (pl. a „Szólok halottainkról” című versben). Az azonban kétségbe nem vonható, hogy a körmondat visszahúzódott a porondról. Ezzel szemben a tiráda győzedelmeskedett annak arányában, ahogy a líra egyre nyugtalanabbá vált, s mindinkább az izzó valóságot akarta közvetíteni. Éppen ezért századunkban a Nyugat nagyjai: Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc egyszersmind a tiráda klasszikusai. Ady különösen mélyen szereti ezt a formát, s hol a vers egész ívét égyetlen tirádában fogja át, hol pedig az egyes strófákat szerkeszti tirádában. Az előbbire számos példa közül gondoljunk az „Én nem vagyok magyar ?”-ra, az utóbbiak közül a „Májusi zápor után”-ra (Ady Endre „Összes Versei”. Athenaeum K. Bp., é. n. 91, 213). Ady verstani újításai kitűnően belejátszanak a tiráda sajátos kezelésébe: így az, hogy visszanyúl a népi gondolatritmushoz; az, hogy bevezeti a háromsoros, sőt kétsoros strófákat; hogy előszeretettel teremt sormondatokat, s ezek segítségével a hangulat szakadatlanul vibrál elektromos hullám módjára (pl. a „Sötét vizek partján” című költeményben). 476