Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek 3. nemzetközi kongresszusának előadásai - Nyelvtudományi értekezések 104. (Budapest, 1980)
A szekcióülések anyaga
335 Lombok közt a tiszta, tág közök. S a levélrések. Alszanak a nyers, nehéz szavú kiszikkadó parasztok. Dombocskán, mint szívükön a bú, ülök. Virrasztók. A vizsgálódást kezdjük mindjárt a címmel: „Falu”. Vajon Öcsöd vagy Makó, Kiszombor vagy Szabadszállás? Valamennyi . . . De inkább talán az utóbbi! Az általánosító cím általánosítható tanulságokat takar. A munkásköltő parasztverse ez; abból a sorból, amelybe a Magyar Alföld, a Nyár, az Esik, a Tiszazug vagy éppen a téli ellenpár: a Holt vidék tartozik. A „Curriculum vitae”-ből és József Jolán életrajzi könyvéből (József Attila élete. Bp., 1955. 26) tudjuk, mély gyermek- és serdülőkori élmények, tapasztalatok fogalmazódnak meg bennük. Az ábrázolás sajátosan József Attila-i. A tájleírás, a természeti képek, az emberi vonatkozások és a költő velük való azonosulása —jelképes módon — társadalmi mondanivalót hordoz. A forma, „a külső megjelenítés” így válik a tartalom, „a belső lényeg” tükrözőjévé. A vers az érett költő alkotása. 1934-ből, a Medvetánc c. gyűjteményes kötetből való. A téma a két világháború közötti magyar falu sorsa: prolongált feudalizmus, paraszti szegénység, fásultság. Régi, gyermekkori nyarak hangulata tűnik elő: piros cserepes, mesebeli házikók, langyos nyári este, kígyózó füstcsíkok, bólogató akácok, elhaló kutyaugatás, itt-ott kigyúló lámpafények — és csend, csend, elpihenő természet, napi robot után nehéz álomba dermedő emberek . . . Ezt kapjuk a versből — művészi megoldással. (Megírásának indítékai között — a Juhász Gyula-i hatáson túl — bizonyára szerepe lehetett Puskin ugyanezen című, örökszép művének.) Az első versszak szegényes vacsorát idéző „krumplipaprikás” hasonlata- a völgyben megbúvó cseréptetőkre utalóan — különösen találó. A hasonlat — mondattani szempontból — itt több jelzői alárendelésnél; utalószó híján már csaknem szimbólummá változott. A „lusta, langy este”, az s hangok elringató susogása pedig bágyadtságot, cselekvésképtelenséget idéz. Az eredeti fogalmazásban „fehér” falucska szerepelt (vö. Fehér Erzsébet i. m. 198), ennek helyébe került a találóbb, a szoros egymásrautalságot jobban érzékeltető „rakás” jelző. Párhuzamként a Munkások c. költemény két sorát („Horkolva alszunk s törten | egymás hátán, mint odvas farakás”) — vagy éppen az Eszmélet filozófiai tanulságát idézhetjük: „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát * s így mindenik determinált.” Álmos, tétovázó még a kémények füstje is („áll”, „int”). A főnévi igeneves szerkezet („tűnődni”) ugyancsak a cselekvést mérsékli, mintegy állóképpé változtatja; a füst értelmező jelzős alakja pedig („füst — remény — ”) olyan szerkezet, amely a látott jelenség mögött rejtőzik, jövőre utal, a hangulat komorságát oldja.