Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Kovalovszky Miklós: A cím stilisztikája
329 De talán még pontosabb lettem volna, ha csak a meztelen, ékszertelen szót írom a kötetre: Szerelem” (Illés Endre: A tövisszúró. 1971.). Ennek kiegészítéséül pedig egy interjúban így felel a kérdésre, hogy mit rejt a könyv címe: „Egy merész hasonlatot. A szerelmet hasonlítottam a tövisszúró madárhoz” (Esti Hírlap 1971. jún. 7.). További nyilatkozatában azt is elárulja, hogy a kizsürizett 17 másik címváltozat újabb terveket sugallt neki ugyanerre a témára: „A címekkel azt a tizennyolc kisregény tervet mondtam el, . . . amelyek közül néhányat meg szeretnék írni” (uo.). Egy felötlő cím tehát már magában is inspiráló, sugalló erejű; téma, történet, miliő, alakok mikrovilága gomolyog, alakul benne, mint ahogy egy, az író képzeletében megszületett jellegzetes név nemcsak hangulatot áraszt, és társadalmi környezetet határol körül, hanem jellemet, sorsot is magába sűrít és kivetít. Néha még ennyi próbálkozás, fejtörés, mérlegelés után sem sikerül az írónak telibe találnia a címmel, s kénytelen-kelletlen megelégszik kínjában született kényszermegoldással. Maga is érzi szándékának sikerületlenségét, s ezt rendszerint megerősíti a kritika és az olvasók véleménye is. Gerelyes Endrének például 1967-ben megjelent kötete ezt a nehézkes, szokatlan címet viseli: Ki vagy te? — Ábel. Az újságíró véleményét már éreztető kérdésre, hogy a szerző szerencsésnek tartja-e a címet, az író így válaszolt: „Nem, nehezen mondható. Eredetileg a «Káin» címmel szerettem volna megjelentetni. De hát . . . több, már klasszikussá vált szerző megelőzött” (Esti Hírlap 1967. dec. 14.) Igor Newerlynek a lengyel munkásmozgalomról írt nagy regénye Pamiqtka z Celulozy /azaz Cellulózgyári emlék] címmel jelent meg. Magyar fordítását 1953-ban adták ki, s az akkor kötelezőnek vélt optimizmus nemcsak lakkozott, hanem egyenesen hamisított: kiforgatta a regény lényegét, amikor a fordításnak Egy boldog élet címet adta vagy adatta. A magyar kiadáshoz írt utószavában Newerly önbírálattal él, s megtagadja saját eredeti címét: „Semmitmondó, semleges, nem cím, hanem dedikáció” (482. 1.). Szabó Pál a könyvről írt bírálatában szóvá is teszi a lényegtorzítást: „Már a címével baj van, nem »egy boldog életről« van szó, hanem egészen másról, nagy harcokról, nagy tragédiákról, de nagy szépségekről s nagy gyönyörűségekről is; hogyan adhatott a magyar kiadó a regénynek ilyen giccses, limonádés, vasárnapi újságos címet? Persze a legszebbet akarta, de ez a cím megtéveszti az olvasót” (Irodalmi Újság 1954. febr. 10.). A címek lefordításának nyelvi, stilisztikai kérdései és nem utolsósorban kiadói, azaz reklámlélektani szempontjai azonban már a címadás külön területére vezetnének. A címet kínlódva keresgélő, változatokat próbálgató íróval szemben a másik szélsőséges típus a rögtön biztosra menő, akinél készen és véglegesen, megmásíthatatlan érvénnyel pattan ki az egyedül lehetséges cím, együtt a művel, sőt még előbb, mint ahogy előrelátó szülők már gyermekük születése előtt nevet választanak neki. Nem lehet ritka eset az sem, hogy egy csábító, sokat ígérő, eredeti, szellemes, fantáziadús címötlet szinte követeli, hogy az író varrjon kabátot a gombhoz. A címet Pallas Athénéként szülő író példája Szomory Dezső, legalábbis ezt mutatják nyilatkozatai, még ha leszámítunk is belőlük bizonyos reklámízű öntetszelgést, pózos szándékot. Jellemző rá, hogy színműveinek címéül rendszerint a főalak vagy hősnő jó érzékkel megválasztott, hangulatkeltő, dallamos nevét adja, pl.: Szabóky Zsigmond Rafael, Takáts Alice, Szegedy Annie, Bodnár Lujza. Egy interjúban így nyilatkozik új darabjáról: „A címe: