Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Fóris Karola: Nyelvi érték és poétikai érték
142 rendszerével szemben egy nem konvencionális, egyedi — tehát különböző műalkotásokat tekintve variábilis —, dinamikus oppozíciórendszer jön létre.) Az értéktranszformáció előbb ismertetett működési elvét csak egy műalkotás teljes jelölő-struktúrájának a leírása tudná kellőképpen illusztrálni, itt azonban csupán egy — legalábbis felépítésében — relatíve egyszerű, paralelisztikus vers, József Attila Klárisok c. versének egy kompozíciós egysége értékszerkezetén keresztül igyekszünk jelezni azt. (E vers teljes, már bizonyos fokig érték szempontú leírását már korábban megkíséreltem. Az sokkal komplexebben bizonyította a következőkben vázoltak érvényét [Fóris Karola, A groteszk egy lehetséges verstípusa József Attila Klárisok című versének elemzése alapján. Szakdolgozat. ELTE, 1969].) A vers 1. kompozíciós egysége: Klárisok a nyakadon, | békafejek a tavon. \ Báránygané, \ bárányganéj a havon. A kompozíciós egység három szegmentumra bontható, melyek paralelizmus relációban vannak egymással. A paralelizmust R. Austerlitz a következőképpen határozta meg egy előadásában: „Két szegmentumot paralelnek (párhuzamosnak) nevezhetünk, ha azonosak, egy részük kivételével, mégpedig a rész kivételével, amely mindkét szegmentumban ugyanazt a relatív helyet kell, hogy elfoglalja.” (Parallelismus. In: Poetics, Poetyka, Poétika. Warszawa, 1961, 439.) Ezzel szemben azt mondhatjuk, hogy paralelizmusnak minősülhet az a fajta szerkezet is, melynek egy-egy tagja (egy-egy szegmentum) az azonosság és különbözőség mozzanatokat egyenlő elosztásban tartalmazza; a szegmentumok így nem azonos és különböző szövegrészre, hanem a másikéval azonos és a másikétól különböző szövegsíkra tagolódnak (az azonosítható elemeknek pozíciójuk vagy funkciójuk vonatkozásában természetesen szintén azonosaknak kell lenniük). E vers esetében a paralelizmus reláció az a szövegjegy, mely alapján az ekvivalenciaosztályok létrejönnek. A paralelizmus előbbi értelmezése értelmében itt a szintaktikai-morfológiai s prozódiai sík megfelelése (mint azonosság) megteremti a lehetőséget arra, hogy a szemantikai síkok meg nem felelése ellenére a pozicionálisan azonos elemek egy ekvivalenciaosztályba sorolódjanak, s így a jelentés konnotatív síkján és értékszinten azonosíthatók legyenek. Tehát, most már az egyes tagokra lebontva: az egy (x) ekvivalenciaosztályba tartozó, s így azonos pozicionális értéket képviselő klárisok, békafejek, bárányganéj, valamint a szintén azonos (y) ekvivalenciaosztályba tartozó nyak, tó, hó egymás között értékszinten mintegy ki cser élhető vé válnak. Mivel a különböző értékűeket azonos értékűvé tevő értéktranszformációt mindig az értékintenzitás legnagyobb fokával rendelkező tag hajtja végre, itt is a mindennapi nyelvben legerősebb jelöltségi fokkal rendelkező [-(-pejoratív] tag, a bárányganéj ugratja ki eme lehetőséget a vele egy ekvivalenciaosztályba tartozó békafejek-bői, s kényszeríti rá ezt a saját (pozitív) töltésével ellentétes értékűséget a klárisok-ra, mintegy deformálva azt. Az értékekvivalencia a másik póluson is létrejön: a leginkább jelölt, negatív töltésű taggal, a bárányganéj-jal szemben álló hó [-(-tisztaság], [-f fehérség] jegyeinek pozitív konnotációja folytán szintén jelöltté válik, s pozitív töltésűvé transzformálja a tó-1, s a nyak-at is. A transzformációk eredményeként az egész kompozíciós egységre nézve egy [(±)+; —(-; —(-] értéksort kapunk. A kapcsolódásokat, átviteleket sematikusan ábrázolhatjuk: