Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Kiss Endre: A gondolatjel és a vers dimenziói
305 Rügyre gondolnak mormolva e fák. S a tág ég tiszta, nagy — reggel az erkölcs hűvös, kék vasát megvillantja a fagy. (Fák) Kiterített fagyos hálóm az ég ragyog — ^ jeges bogai szikrázón a csillagok. (Háló) Az absztrakt: konkrét síkváltás komplex képeken keresztül érvényesül. Ezek a komplex képek gondolati tartalmat hordoznak. 1932-t ezért — feltételezéseink szerint — szintézisnek kell tartanunk József Attila költészetében, mégpedig a gondolatiság és a képiség, valamint kicsit távolabbról a meglepetés szintézisének. Egyensúly és labilitás; így fogalmazhatnánk meg az 1933-as év költészetének alapvonásait (13 — 19). A két pólus: ,,A város peremén”, illetve a „Reménytelenül”. Egymás mellett élő megoldások széles skálája a jellemző. Visszatér 1932 szintézisének képi síkváltása: A fagyra tőrt emel az ág s a pusztaság fekete sóhaja lebben — varjúcsapat ing-leng a ködben. (Téli éjszaka) A magatartásváltások élesek, drámaiak lesznek: Felelj — innen vagy? (Elégia) Nézd! szólnék, de mit is mondjak? Meghallgat, de legbelül az öregre figyel, ki szomorúan mosolyogva őszi esőben lebontott hajjal bolyong — hűvös szelét már én is érzem s megrendülök. El innen, el — nekünk vaskörmével kívül, a hideg kályhán csörömpöl, guggol a gond. (Hová forduljon az ember . . .) Az ,,Ódá”-ban újra megjelenik a verbális kifejezés, de himnikus magaslatokban. Itt hangzik fel először a törvény: nap süt, homályló északi fény borong — tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. (Óda) 20