Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Szathmári István: A magyar stilisztika az utóbbi két évtizedben
35 a tanú rá (ÁltNyT. I, 91 — 123), — éppen ez tette megalapozottabbá a stílusnak kifejezésmódként, az említett válogatás eredményeként való felfogását, továbbá a hangtani, a szókincsbeli és az alak- és mondattani jelenségek stílusértékének a megragadását stb. Gazdagítja ezt a stilisztikai rendszerezést jAKOBSONnak az üzenettel (message) kapcsolatos funkciókat feltáró sémája, a két alapvető elrendezési módnak: a szelekciónak és a kombinációnak a felvétele stb. (1. Nyelvészet és poétika: i. h. 211 — 57, valamint A grammatika poétikája és a poétika grammatikája: uo. 258 — 77). Mindezt mintegy adaptálja Gdtratjd is említett stilisztikájában (i. h. 54—6, 65 kk.), és ott találjuk természetesen számos műelemzéseljárásban (1. pl. Miklós Pál munkájának ,,A mű mint üzenet” és ,,A kettős kód: a jelentés megkettőződése” című fejezeteit: 127 — 41). Ezenkívül hasznosítja a funkcionális stilisztika a strukturalizmus sok módszerét, mindenekelőtt a rendszer-jelleg messzemenő figyelembevételét; továbbá a kvantitatív nyelvészet eredményeit (pl. GuiRAUD-nak a szógyakoriságra, a kulcsszókra vonatkozó kutatásait [Problémes et méthodes de la statistique linguistique. Dordrech, 1959. és Les caractéres statistiques du vocabulaire. Paris, 1954.]; 1. még :Hankiss idézett tanulmányát: Kvantitatív módszerek az irodalomtudományban: A népdaltól az abszurd drámáig 255 — 91 és Nagy Ferenc egyetemi jegyzetét: Kvantitatív nyelvészet. Bp., 1972.); stb. A funkcionális stilisztika alkalmas voltát — bár egy kissé távolabbról — mutatja az is, hogy igen jól illeszkedik bele az oktatás — különösen az egyetemi oktatás — menetébe: a nyelvtörténeti és a leíró nyelvészeti ismeretek után, azokhoz kapcsolódva, azok betetőzéseképpen könnyebben sajátítják el a hallgatók a stilisztikai tudnivalókat. Végül hadd utalok arra, hogy a funkcionális szemlélet egyéb területen is hódít: Schmidt professzor a Potsdami Pedagógiai Főiskolán funkcionális leíró nyelvtan megírásán, problematikájának kimunkálásán dolgozik; Hadrovics László — mint már említettem — ilyen mondattant írt; funkcionális verstanról beszélünk; Károly Sándor hangsúlyozza, hogy — mint már szintén utaltunk rá — az általa felvázolt úgynevezett produktivitás-nyelvtan eredményeit a funkcionális nyelvtan semmiképpen sem nélkülözheti (MNy. LXVII, 270); stb. Ilyenformán nem csodálkozhatunk, ha Guiraud az „Essais de stylistique”-ben, amely lényegében egy funkcionális szemléletű modern stilisztika alapjait jelenti, így nyilatkozik: ,,. .. avec l’extréme développement des formes de la communication, l’idée de fonction, d’un discours orienté vers un public, d’un mode d’action sur le public, reprend toute sa valeur.” (I. h. 38.) Funkcionális alapokon áll egyébként E. Riesel (Abriss der deutschen Stilistik. Moskau, 1954. stb.), W. Schneider (Stilistische deutsche Grammatik. Freiburg, Basel, Wien. 1959.2), H. Seidler (Allgemeine Stilistik. Göttingen, 1953.) stilisztikája, a legújabb efféle szovjet munkák, nálunk Gáldi LÁszLÓnak az egyetemi oktatást kitűnően szolgáló francia stilisztikai műve (Précis de stilistique frangaise. Egyetemi jegyzet. Bp., 1967.), de Martinkó Andrásu лк a Petőfi prózáját és Török GÁBORnak József Attila költői nyelvét vizsgáló munkája is. Török Gábor ez irányú megjegyzését érdemes idézni: ,,A funkcionális stilisztika a filológia újraegyesülésének legbiztatóbb jele. A funkcionális stilisztika hivatott nemcsak azt feltárni, hogy a rendelkezésére álló kifejezési anyagból az alkotó melyeket választotta ki (ezt megtette a régi formális stilisztika is), hanem azt is, és főleg azt kimutatni, hogy a választott nyelvi eszközök milyen szerepet töltenek be az alkotás egészében, hogyan 3*