Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Nagy Ferenc: A mennyiség mint stilisztikai jegy
393 össze két sorának rímszava az ölnek ige. A sok -ülnek után váratlanul, magas entrópiaértékkel jelenik meg a háború borzalmát idéző ölnek szó. S szegény emberek még sem csömörűlnek, Buták fáradtak és néha örülnek, Szegény emberek mindent kitörőinek Emlékükből, mert csak ölnek, ölnek. Még Adynál maradva, hivatkozhatunk a Nóták piros ősszel című költeményére, amelyben 24-szer szerepel a piros melléknév. Gyakorisága 12,2%, tehát kulcsszónak tekinthető, és ez azért is figyelemreméltó, mert a költőtársak (pl. Kosztolányi, Tóth Árpád, Babits) is kedvelték a színneveket. A szófaj arányok eltolódása figyelhető meg Tóth Árpád Láz, dühök, kínok . . . című költeményében. Az első versszak nominális stílusban íródott; 12 főnév, 1 ige és 1 melléknév található benne: Láz, dühök, kínok, nyomorúság, Genny, könny, vér, sebek, Hörgések, öklök, ájúlt tusák, Segítség! segítsetek! A tagolatlan mondatokat kéttagú mondatok váltják fel, és megnő az igék (5), a melléknevek (3) száma, a főneveké viszont csökken (8): Gyáva a vágy, fut az öröm, Keserű a csók, dermedt a kéj, Szakíts, fog, tépj, köröm, Üvölts, őrület, zokogj, szenvedély. A befejezetlennek tűnő harmadik versszak ismét visszatér a nominális stílus mozdulatlanságába: Füst, tűzvész, romok . . . A „nagyon gyakori” mennyiség sokféle formában jelenthet meg. Petőfi játékos verse, a „Deákpályám” az idegen szavak és kifejezések halmozására épül. 24 latin szó illetőleg szókapcsolat és 1 makaróni szó (kutyaliter) fordul elő benne, jóllehet összesen 78 szóból áll a vers. A „monotónia” elsősorban verstechnikai eszközökkel valósítható meg. József Attila Sóhaj című költeményének minden sora 4 szótagos, de ilyen játszi könnyedségű rímtechnikát Arany János is alkalmazott. Az elmondottakból arra lehetne következtetni, hogy csak a „sok”, a „gyakori” lehet a mennyiségi kifejezés eszköze, persze erről szó sincs, hiszen egyetlenegy nyelvi elem is hordozhat művészi információt (pl. egyetlenegy körmondat, egyetlenegy szokatlan hangzású név). Ennélfogva óvatosnak kell lennünk, ha egy-egy művet vagy nyelvi réteget pusztán kvantitatív eszközökkel akarunk jellemezni. De ellenkezőleg is az egyoldalúság veszélye fenyeget, hiszen a nem számolásból, hanem „becslésiből eredő megjelölések (mint pl. „sokszor”, „elvétve”) relatív fogalmak, más művek egzakt összehasonlítására nem alkalmasak. Tudjuk azt, hogy Tóth Árpád is, Babits Mihály is kedvelte a hosszú versmondatokat, de vajon, milyen gyakoriságúak azok a mondatok és milyen hosszúak ? Ehhez hasonlóan statisztikai értelemben pon-