Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Papp Ferenc: Stílus és költői nyelv számítógépes vizsgálata
432 A legritkább fonémák adják meg ugyanakkor valamely szöveg savát-borsát, fűszerét. Kiemelkedik ennek kapcsán a hosszú mássalhangzófonémák szerepe. Ezek semleges esetben (pl. technikai szövegben) egyébként csupán néhány ezrelékes, vagy tízezrelékes aránnyal szerepelnek; ugyanakkor azonban egyes költőknél arányuk ennek 4 —7-szeresére ugorhat (az eddig vizsgáltak közül a legérzékenyebb, tehát a legnagyobb arányban elmozduló, Juhász Ferenc volt; a legkevésbé élt ezzel a lehetőséggel Gulyás Pál). Mind Józsefnél, mind Juhásznál kiemelkedett a ty és a tty, mely technikai szövegekben nekünk nem is fordult elő; vö. pl. a Külvárosi éjben: motyogó munkás; kutyaként szimatol; kóbor kutyaként jár a szél; vonatfütty; és Juhásznál: vérhártya-barlang, nagypettyű, rovarhártya-cséve, bütykös, nyál-szűzhártyás, aranyzöld, pettyezésű, kopoltyús stb. A magánhangzókon belül a palatális-veláris arányt illetően úgy látszik eddig, hogy technikai szövegekre jellemző a 44% körüli mély magánhangzó arány, költőire viszont az ennél lényegesebben nagyobb, 49 (Ady) — 52 (Gulyás) %-os mélyhangzósság. További költői és technikai szövegeket kell még bevonni azonban, hogy ezt a látszatot végleg megerősíthessük vagy elvethessük. Gondoskodni kell ugyanakkor arról, hogy a vizsgált minták kellő nagyságúak legyenek. így például József Attila Ódá-jában az össz-magánhangzóállománynak csupán 44%-a mély, vagyis majdnem pontosan annyi (a valóságban 15 ezrelékkel több), mint a vizsgált technikai szövegekben. — Emellett figyelembe kell venni itt is és mindenütt másutt, hogy valamely összefüggő szövegben a magas és a mély mássalhangzók épp úgy, mint a többi fonémák is, nem magukban fordulnak elő, hanem valamely gyakori lexémákhoz kötve. Tehát, ha valamely szöveg a vártnál magasabb hangrendű — annak olyan triviális oka is lehet, mint valamely kulcsszónak, például a szeret, szeretet, szerelem stb. lexémabokornak és származékainak a gyakori előfordulása. Amikor az Ady egész életművén belül tapasztalható fonématerheltségi arányokat értékeltük, akkor többek között éppen ezt a körülményt is figyelembe kellett vennünk. Ady életművét kötetekre, a köteteket ciklusokra bontva vizsgáltuk, tehát például az ,,Uj versek” kötet nálunk öt részre bomlik (ugyanakkor természetesen megvan a kötet összesítése is éppen úgy, mint Ady egész költői életművének az összesítése, mely utóbbiból fentebb már idézhettünk is): a bevezető „Góg és Magóg fia vagyok én”, mint egyetlen költeményből álló ciklus, és a hosszabb (több költeményből álló) ciklusok: „Léda asszony zsoltárai”, „A magyar ugaron”,,,A daloló Párizs”, „Szűz ormok vándora”. E különféle bontásokban vizsgálva a költőt, némileg választ kaptunk arra, hogy egy és ugyanazon szerző mennyire térhet el önmagától. Amikor majd más költőkre vonatkozóan is fogjuk ezt tudni, akkor például nagyobb biztonsággal fogunk tudni szerzőség-megállapítást tenni, hiszen jobb közelítésben általános érvénnyel választ tudunk adni arra a kérdésre, hogy meddig terjedhet statisztikailag az egy szerzőn belüli ingadozás, és hol kell nagyobb valószínűséggel már „idegen kezet”, egy másik szerzőt feltételeznünk. Ugyanakkor épp ezekben a hetekben folyik Ady összes prózai művének a lyukasztása; ezen adatoknak a költői adatokkal való konfrontálása meg arra fog választ adni, egyelőre legalábbis egy szerzőn belül, hogy egy és ugyanazon szerző mennyire és milyen mutatók szerint térhet el önmagától, ha verset s ha prózát ír. Itt is további hasonló összevetésekre lesz természetesen szükségünk ahhoz, hogy nagyobb biztonsággal, valamivel jobb közelítéssel dolgozhassunk; így nyilván fel kell dolgoznunk Kosztolányit a költőt és a