Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Török Gábor: Az igefüggvények stilisztikájához
631 változója, vonzata-e a jól alkotott mondat igéjének, vagy csak esetleges bővítménye. Azt is vizsgálhatjuk, hogy mi oldja föl az alaptagjukkal eredetileg összeférhetetlen határozójú, tárgyú szerkezetek belső ellentmondását. Azt is tanulmányozhatjuk, hogy a líra nyelvében milyen hatást kelt a szükségszerű kiegészítő (határozó vagy tárgy) olyan hiánya, elmaradása, amely az adott mondatot a gyakorlati nyelvhasználatban bizonytalan értelművé, érvénytelenné, súlyosan hibássá, értelmetlenné teszi. 3. Az ige kiegészítőinek az elhagyása mondattanilag sem egészen egynemű jelenség. Az alany — a havazik típusú igék kivételével — mindig szükségszerű kiegészítő, de ezt a kiegészítőszükségletet első és második személyben már az igei személyragok is kielégítik. A harmadik személyű alanyt már nem pótolja a személyrag a jól alkotott mondatban. Viszont éppen ezt pótolja legkönnyebben a beszédhelyzet vagy szövegösszefüggés, szövegelőzmény. Az igei alaptag általában a kifejtetlen tárgy személyéről is tudósít, de közelebbit csak a szituáció vagy kontextus ad. Az igekötős ige utalhat határozójának, határozói kiegészítőjének alaktani esetére, eseteire is, de a nyelvérzék talán a határozói kiegészítő hiányát érzi legbántóbbnak. (Pl. „Barátaim sokat foglalkoznak . . .”) 4. Az, hogy ismerjük az ige függvényét, kiegészítőinek és esetleges bővítményeinek a rendszerét, egyéni nyelvtudásunk része. Minthogy teljes nyelvtudás nincs, nyelvérzékünk nem csalhatatlan egy-egy ige függvényének az ismeretében sem. Már egyetlen többjelentésű igéhez is akár hat-hét igefüggvény tartozhat. Nagyjából annyi, bizonyítja H. Molnár Ilona (i. h.), ahány főbb jelentése van az igének. Ezért a stilisztikában már az is kérdés, hogy vajon valóban csonka-e a költői mondatban az igefüggvény, s ha az, nem egészíti-e ki mégis a lírai kontextus. Egyetlen példa a kötetemben felsorolt több problématípus egyikére: „Hitek máglyáznak” — írja Kassák a magyar tanácsköztársaságra emlékező lírai poémájában (Máglyák énekelnek). Nem tudjuk pontosan, hogy milyen is valójában ennek az egyéni képzésű igének a kiegészítőszükséglete, mert nem tudjuk, hogyan Tagozódik: ikesen-e vagy iktelenül. Ha ikesen, akkor a denominális z képzős igéknek abba a csoportjába tartozik, amelyeknek csak alanyi kiegészítője van (kosarazik, utazik, zongorázik). Az iktelen ragozású denominális z képzősök viszont szinte mind tranzitívok, de a tárgy nem okvetlenül szükségszerű kiegészítőjük, olykor csak esetleges bővítményük(vö. MMNyR. I, 363 — 5). Szintaktikai bizonytalanságban maradunk: más kérdés, hogy ez a bizonytalanság is lehet a poéma többértelműségre, többárnyalatúságra törő, sejtető zárásának hasznos eszköze. 5. Ezzel el is érkeztünk az egymással szorosan összefüggő két kérdéshez: a) Mi az igefüggvény csonkaságának a költeményben betöltött stilisztikai, művészi funkciója? Hogyan teszi a költő elfogadhatóvá ezt a csonkaságot? Elemezzünk néhány versrészletet! Mint Kassák máglyáznak igealakja, József Attila áhítgat-ja is egyéni képzés a Tiszazug második strófájában: „Hümmögőn áhítgat a nép s házacskák gondolkodnak, ím zsuppjának zsíros süvegét lehúzza homlokára mind.”