Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Tamás Lajos: Megnyitó beszéd
Megnyitó beszédek TAMÁS LAJOS Tisztelt Kongresszus! Kedves vendégeink! A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete és a Magyar Nyelvtudományi Társaság nevében meleg szeretettel köszöntőm a magyar nyelvészek második kongresszusának minden résztvevőjét és még külön is a bennünket itt fogadó Csongrád megye, Szeged városa és a József Attila Tudományegyetem képviselőit. Mintegy tíz évvel ezelőtt merült fel az a gondolat, hogy a magyar nyelvtudomány hazai és külföldi művelői közös tanácskozáson ismertessék kutatásaik eredményeit, megvalósítandó terveiket, s vitatkozzanak egymással. Legyen alkalmuk személyes kapcsolatok teremtésére vagy a már meglévők elmélyítésére. Kongresszusunk tervének felvetését akkoriban még sokan kétkedve fogadták. Aggályaikat félretolva 1966-ban megrendeztük debreceni első kongreszszusunkat, s ennek eredményessége azokat igazolta, akik a találkozót időszerűnek, sőt rendszeresítendőnek tartották. A Debrecenben tartott előadásokból, beszámolókból és vitákból világosan kiderült, hogy a magyar nyelvészeti kutatások egyre inkább szétfeszítik az eladdig kevésbé rugalmas nemzeti keretet. Jelentős tudományos teljesítményeket felmutató kutatóhelyek jöttek létre nem csupán a velünk szomszédos országokban — Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában, a Szovjetunióban —, hanem az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Finnországban, a Német Szövetségi Köztársaságban és Svédországban is, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Debreceni első kongresszusunknak — érthető módon és nézetünk szerint helyesen — legfőbb feladata az általános tájékozódás és tájékoztatás, a helyzetfelmérés volt. Ezt tükrözte tematikája is. „A magyar nyelv története és rendszere” témakör olyannyira tág és rugalmas volt, hogy abba gyakorlatilag a legkülönbözőbb tárgyú és jellegű kutatások belefértek, a magyar őstörténettől a nyelvoktatásig. Tapasztalatainkat leszűrve jutottunk arra a gondolatra, hogy nem volna tanácsos, ha második kongresszusunk témakörét ugyanilyen szerteágazóvá avatnók. Debrecenben világossá vált, hogy a siker reményében vállalkozhatnánk a nyelvtudomány egyes részterületei kérdéseinek megvitatására is. Ezúttal központi témaként a jelentéstant és a stilisztikát választottuk, megengedve, hogy — elsősorban külföldi előadóink — más jellegű kutatásaikról, problémáikról is beszámoljanak. A fejlődés belső dinamikája mintha azt sugallná, hogy a teljes kötetlenség és a kétágú, de még mindig kissé liberális tematika után immár csak egyetlen témakört állítsunk a harmadik kongresszus munkájának középpontjába, ez pedig a grammatika, a nyelvleírás elmélete lehetne, mégpedig tekin-