Jankovics Marcell: Képes bibliai történetek egy töredékben maradt film képesl (Budapest, 2015)
Bevezetés
A RAJZFILM TÖRTÉNETE 1 3 köpenyben, kibontott hajjal, szerényen lesütött szemmel, akit szemlátomást olvasás közben zavar meg a látogató: a balról érkező szárnyas angyal, akinek liliomszál van az egyik kezében, mondatszalag tekeredik a másikban, a feje fölül pedig egy fénysugárban galamb ereszkedik a leány fejére. Az lenne a cél, írtam, hogy az a gyerek, aki látta a filmet, már akkor rájöjjön, hogy mit ábrázol a múzeumokban látható festmény - példám szerint az Angyali üdvözlet -, amikor még csak a másik teremben jár, és távolról, az átjárón keresztül látja. Miután odalép hozzá, ne kelljen elolvasnia a kép melletti föliratot ahhoz, hogy megtudja, mit lát. A beküldött tervre a szokásos időhúzás után megérkezett a fanyalgó elutasítás. Ok nem ilyet vártak, nem ilyet képzeltek. Ez így klerikális. Olyat szeretnének, mint József Attila Betlehemi királyok című verse. Szerintem a képes forgatókönyv pontosan olyan volt, amilyen a mondott vers, József Attilára gondolva éppen az ő kedvességét álmodtam bele ebbe a - mit mondjak - tényleg „klerikális” mesébe. A reakcióból nyilvánvaló volt, hogy ha fölveszem a kesztyűt, és készítek egy másik változatot, akkor újabb elutasítás lesz, aztán, ha nem állítom le magam, akkor ez fog folytatódni a végtelenségig. Szerintem a tévések csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására dolgoztattak, eszük ágában sem volt Bibliasorozatot csináltatni. S ha valaki mégis rákérdez a főnökök részéről, rám fogják, hogy sajnos a Jankovics nem tudott megfelelni a feladatnak. (Nem kitaláció ez, megéltem hasonló történeteket a tévés kapcsolataim során.) Úgyhogy a témát jobb időkre félretettem. Természetesen sem a tévé, sem a stúdió nem fizetett a munkámért, még a Pannóniában szokásos úgynevezett „dramaturgiai tűrt selejt" terhére sem. (Ez egy olyan, a gyártásba vett filmek költségkeretéből elvont külön keret volt, amelyből a vezetés, tehát nem az alkotók részéről kezdeményezett és meg nem valósuló ötleteket, szinopszisokat, forgatókönyveket honorálták nagyon szerényen.) Valamikor a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján háromszor három méteres, stúdióbeli sarokszobácskámban rajzolom a Fehérlófia című filmem valamelyik jelenetét. Már besötétedett, egyedül vagyok az épületben, ami megér egy rövid kitérőt. A munkahelyem egy Érdért Faháznak nevezett, finn faház típusú ideiglenes felvonulási épületben volt. 1971- ben építtette a vezetőség a János vitéz című produkció számára a Pannónia hátsó kertjében. A faházban - így is hívtuk - volt hat kisebb és hat nagyobb szoba, két mosdó és két városi telefonvonal. Ebből a hároméves fennmaradási engedéllyel (!) fölállított épületből távoztam új telephelyünkre, kis híján az összeomlása előtt, immár a cég ügyvezetőjeként huszonhét év múlva, 1997 végén.