Kardos László (szerk.): Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják… Népi kollégiumok, 1939-1949 (Budapest, 1977)
II. A népi kollégiumi mozgalom indulása és hőskora, 1945-1948
A jövőt illetően már csak azért is teljes bizalommal lehetünk, mert a kollégium jó kezekben van. Az igazgató egy fiatal gimnáziumi tanár: Fazzi Hugó. Magam régóta ismerem, progresszív, agilis embernek és lelkes pedagógusnak tartom. A gazdasági titkár Szendrő Mihály, akinek már a szervezési munkában tanúsított lelkesedése és példás ügybuzgalma biztosítéka a kollégium prosperitásának. A kollégium tagjai tanulmányaikban állandó instrukcióban részesülnek, a magánvizsgára készülők pedig rendszeres előkészítést kapnak. Ez és a kollégiumi nevelés gyakorlati irányítása a titkár feladata. A kollégium titkára Kajuk Gyula joggyakorló. Őt is régóta ismerem, volt iskolatársam és régi barátom. Mint apátlan-anyátlan árva gyerek nőtt fel, és tette le kitűnő eredménnyel az érettségit, majd az egyetemi vizsgáit. Két évig volt a városi gimnázium internátusában felügyelő, így bizonyos praxissal is rendelkezik. Mind a hárman a legnagyobb lelkesedéssel és bizalommal fognak a munkához és annál is inkább, mivel a kollégium anyagi alapja máris tavaszig biztosítva van. Az érdem elsősorban a vidéké, főleg a dorogi bányáé és az ipari üzemeké. A jövő évre tervbe vették egy nagyobb épület szerzését a kollégium céljára, mert a mostani épület meglehetősen kicsiny és egészségtelen. Pedig elhelyezendő diák volna, hisz a messzi környék egyetlen iskolavárosa Esztergom. Ebben az ügyben valószínűleg szükségük lesz a NÉKOSZ segítségére, és feltétlenül számítunk is erre. NDGY KLi NÉKOSZ l-VIII-4 Tisztelettel: Pétersz László 50. Ünnepélyesen megnyílt a József A ttila Népi Kollégium A József Attila Népi Kollégium pénteken este tartotta tanévnyitó ünnepét. Az ünnepségen megjelent Rajk, Gerő, Bán, Molnár miniszter, Donáth államtitkár, Bechtler és Katona alpolgármesterek, Kádár János, Erdei Ferenc, Darvas József, Hajnal István, valamint a népi kollégiumok és ifjúsági szervezetek képviselői. Gyenge Zoltán, a József Attila Kollégium igazgatója beszédében elmondotta, hogy a József Attila Kollégium az első, amelyik az idén alakult kollégiumok közül tanévnyitó ünnepségét megrendezte. Bán Antal miniszter válaszolt az igazgatói beszámolóra. — A Horthy-rendszer alatt az egyetemi ifjúságot az iskola az osztályuralom és elnyomás szolgálatára használta fel. Ennek az ifjúságnak a demokratikus átnevelése érdekében egyik legfontosabb intézmény a népi kollégiumok hálózata. Ők hivatottak arra, hogy azt a világosságot, amelyet mi 1917-1918-ban lángra gyújtottunk, és amely most beteljesüléshez ér, szétvigyék az egész magyar ifjúság közé. Kádár János nemzetgyűlési képviselő üdvözölte a kollégium hallgatóit, és azt mondotta, hogy amint a magyar nép sem szegény a mai elesettségében, mert földje gazdag, parasztjaink és munkásaink szorgalmasak, ugyanúgy e kollégium lakói sem szegények. Ha hidegek is a szobák, és kevés a ruha és a kenyér, gazdaggá teszi a paraszt-, munkás- és értelmiségi fiataloknak a tudás iránti szeretete és az a lelkesedés, amely már eddig is legyőzött minden nehézséget, és lehetővé tette a rendszeres munka megkezdését. De gazdag ez a kollégium azért is, mert József Attila szellemében kezdi munkáját. Ennek 216