Kardos László (szerk.): Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják… Népi kollégiumok, 1939-1949 (Budapest, 1977)
IV. A népi kollégiumi mozgalom történeti értékeléséhez, 1949-1976
már nem tartok olyan feltétlen kritériumnak. Persze mondtam is, hogy ez akkor volt, 20 éves koromban, Feri még fiatalabb is volt. Ezek az elfogultságok akkor reális alapúak voltak, mert akkor valóban nagy forradalmi lendületben élt az egész ország. Főleg a fiatalság, és a fiatalság kizárásos alapon gondolkodik. Ez egyik jellemzője, hál’ istennek. [...] NDGY Magnós interjúk, 1970 Juhász Ferenc: [ ... ] 1948 tavaszára—nyarára elég depresszív állapotba kerültem, és a kétségbeesésnek a mélyén élvén azon tűnődtem, mit is kellene vagy mit is lehetne tenni? Akkor jelent meg — úgy emlékszem — a Szabad Népben a népi kollégiumok pályázati felhívása. Én ezt a pályázatot elolvasva írtam egy levelet a József Attila Kollégium vezetőségének, remélve, hogy a levelemre választ is kapok, és be fognak hívni fölvételi vizsgára. A levélre megjött a válasz. A felvételi vizsga valahol a Szabadság-hegyen, egy elhagyott kastélyban volt, ahol is körülbelül százan fiúk és lányok összegyűltünk, találkoztunk, és írásbeli és szóbeli felvételi vizsgát tettünk. Vizsgáztatóink az idősebb kollégisták voltak. A vizsga eredményét emlékezetem szerint még aznap közölték velünk; velem is, hogy szeptember elsejével bemehetek lakónak a József Attila Kollégiumba. Pontosan nem emlékszem a felvételi vizsga minden momentumára. Mindenesetre nekem a személyes életemben, a belső életemben is ez a társaimmal való első találkozás nagyon nagy változást jelentett. Én nagyon magányos és nagyon szorongó fiú voltam, magamba zárkózó és nehéz természetű. Először éreztem azt, hogy egy olyan közösségben vagyok, amelyik felszabadítja bennem a jókedvet, a vidámságot, föllobbantja bennem azokat a lángokat, amikre voltaképpen mindig vágyódtam. Ezek ennek a Szabadság-hegyi másfél napnak a legszebb emlékei: a társakkal való megismerkedések, azok a szorongások, hogy vajon fölveszik-e az embert a kollégiumba vagy sem, hiszen utólag jött rá az ember, de akkor is érezte, hogy az élete fordulójáról van szó, valamilyen módon most valami egészen más kezdődik. Ezt beszéltük, ezt tárgyaltuk voltaképpen a megismerkedésünk utáni első délutánon és az első éjszakán. A felvételi vizsga másnap volt. Emlékezetem szerint tőlem írásban is és szóban is József Attiláról kérdeztek. Bizonyára voltak politikai természetű kérdések is, de hogy ezek mik voltak, azt nem tudnám megmondani. A József Attila Kollégiumba 1948. szeptember elsején mentem be. Akkor már bizonyos mértékig számon tartott fiatal költőként. Ezt azért említem, mert ez a fiatal költőség bizonyos mértékig meghatározta a kollégiumban való rövid életemnek a történetét. Természetesen egymást kerestük az akkor fiatal költők, az akkor versírók. így aztán pillanatokon belül megismerkedtem Nagy Lászlóval, aki szintén a József Attila Kollégiumba került át a Dési Huberból és azt hiszem a Dózsa-kollégiumból. ő először a Dózsa-kollégiumban volt. Megismerkedtem ott az első nap Simon Istvánnal, aki egy ideig szintén a József Attila Kollégium tagja volt, továbbá egy nagyon kedves és nagyon tehetséges, lobogó természetű fiúval, Tóth Gyulával. Mi aztán négyen rögtön egy kis csoporttá verődve éltük a magunk fiatal költőéletét, ami annyiban különbözött a kollégiumi társakétól, a lányokétól és a fiúkétól is, hogy nekünk már egy-egy versünk itt-ott megjelent, némi tiszteletdíjat is kaptunk ezért, tehát valamivel több pénzünk volt, mint a kollégistáknak általában, és ezzel valami közös örömet vagy közös jót tudtunk magunknak teremteni. Vettünk egy-egy százas csomag cigarettát, azt együtt szívtuk. 400