Kardos Tibor - V. Kovács Sándor (szerk.): Janus Pannonius. Tanulmányok - Memoria saeculorum Hungariae 2. (Budapest, 1975)
I. Janus Pannonius hivatása és életútja
vagy történetileg —, egyik sem csúrés-csavarás. E versekhez nem szavak adták az anyagot, hanem mint Gorgiasz tartotta, ,,a dolgok”. A Padovában tanuló Janus immár felnőtt, komoly elme, hajlékony, mint acélpenge, de az igazságért hévül. Ugyanezt kell mondanunk a még Itáliában írt első két elégiáról. Ezek mintegy megadják az elégiák odahaza folytatott első könyvének általában antitetikus szerkezetét. Az első számú elégia 1458 nyarán keletkezett a Rómából való visszaérkezés során, amikor Galeotto szülővárosa, Narni mellett felgyalogolnak a Feronia-forráshoz egy közeli bérc tetejére. Ez az üde elégia nem egyéb, mint a táj vad szépségének s a természet rejtett regeneráló erőinek magasztalása a Feronia-forrás vize jelképében (Epigr. I. 1). A második elégia a sorrend szerint nem egyéb, mint Guarinónak Pisanello magasztalására írt költeményéhez készült párhuzamos munka.124 Janus azonban nem Pisanello, hanem Mantegna művészetét dicséri. Az, ami az első elégiához kapcsolja, párhuzamos és ellentétes jelenség is egyúttal. Ott is barátjával van együtt, de itt is, hiszen Galeotto együtt szerepel vele Mantegna kettős arcképén. Ugyanakkor a két elégia dialektikusán ellentétes, ott a természet hatalmasabb, mint az ember, gyógyerejével, emitt az ember arat diadalt a természeten, művészi alkotás útján. Evvel el is érkeztünk az e témához szorosan kapcsolódó nagy műhöz, a Marcellus-dicsénekhez, melyben a felfedező tengerész, a természetet legyőző hadimérnök és katonai parancsnok nagyságát hirdeti Janus. A kritika többkevesebb bizonyossággal 1456-ra helyezte e mű megírásának legalábbis kezdeteit. De mivel nem nevezhető művészileg a maga egészében élő alkotásnak — hacsak nem egyes részeiben —, keletkezésének körülményei háttérben maradtak. Ez az epikum nem szűkszavú! A legbővebb terjedelmű Janus alkotásai között, bár a kor egyéb ilyen tárgyú művei mellett még mérsékeltnek is mondható. Nem valamelyik nagy zsoldosvezérről szól, mint Gattemelata, Piccinnino, Carmagnola, hanem egy a „Libro D’Oro”-ba tartozó patrícius család leszármazottjáról, Jacopo Antonio Marcellóról, akire éppen ügyességére való tekintettel több ízben bíztak kényes ügyeket. A Filippo Maria Visconti elleni háborúban, pontosan abban, amely miatt Janus dicsőíti, a jelek szerint gyanússá vált, talán sikkasztás, gyors meggazdagodás vagy még inkább az ellenséggel való paktálás szokványos vádja érte. Perbe fogták, de fölmentették, mégis elbocsátották és Veronába száműzték. Később azonban olyan rosszra fordult a velenceiek ügye, hogy kénytelenek voltak visszahívni. Janus a Marcellus-dicsénelcboi kilencszáz sort, az egész műnek mintegy a harmadát pazarolta Jacopo Antonio Marcello viszontagságainak tárgyalására.125 Úgy tűnik, hogy technikai bravúrjai, hősiessége, ,,tisztakezűsége” éppen azért kap akkora hangsúlyt, hogy mintegy ellensúlyozza meghurcoltatását. Mindenesetre eléggé világosan kiderül, hogy amint Guarino esetében is, érzelmi okok, őszintén érzett hála vezették Janus tollát, itt sem hiányoztak az érzelmi motívumok. Janust a pártfogolt személyes, jól felfogott érdekei és az ezektől elválasztha-124 Guarino versét Pisanellóról 1. Guarino: Epistolario. Vol. I. no. 386. 554—57. 1 125 Janus Pannonius: Panegyricus ad Jacobum Antonium Marcellum, kb. 1907— 2808. sor: Teleki I. 160—207. 52