Kemény Gábor: Krúdy képalkotása - Nyelvtudományi értekezések 86. (Budapest, 1974)
II. Hasonlatok
33 A következetesen végigvitt, alaposabban kidolgozott paralelizmusokat nehéz megkülönböztetni attól a hasonlattípustól, melyet Tökök Gábor nyomán az újabb szakirodalom jelöletlen hasonlatnak nevez (vö. Tökök 1968. 66-70; VŐ 1971. 318). A következő Krúdy-példa még inkább párhuzamnak tekinthető: „ez a legrosszabb és legritkább érzések közül való. Elmenni egy nőtől s azután csaknem eltikkadni a szomjúhozástól ! Inni egy kortyot egy forrásból, amely nyomtalanul eltűnik, és mindig a forrás vizére áhítozni” (Ú. 22). A jelöletlen hasonlat összetevői között szorosabb a kapcsolat: „Fenn a tornyokon megsokasodnak a fekete madarak, a Molnár utcában a sötét ruhás öregasszonyságok” (HB. 11). A „szabályos” formájú hasonlatokkal egybevetve viszont kitűnik, hogy a hasonlított és a hasonló a jelöletlen hasonlatban jóval függetlenebb egymástól, mint a kötőszóval vagy egyéb formai kitevővel nyomatékosított típusokban. A megvilágító kép sokkal jobban megőrzi tárgvi önállóságát (vö. Török 1971. 318). A jelöletlen hasonlatot, határjelenség lévén, nemcsak a párhuzamtól nehéz elválasztani, hanem a teljes metafor ától is. Ez utóbbitól rendszerint az különbözteti meg, hogy több mozzanatú, vagyis az összehasonlítás a két (tag)mondatnak legalább két-két elemére kiterjed: „Az életnek vannak olyan érzékenységei, galambütötte sebei, amelyeket a felületes szemlélő észre sem vesz. Láthatatlan repedések a borostyánon” (N. 403). Szokványos hasonlat formájában ez körülbelül így festene: *A lélek sebei olyanok, mint a borostyán repedései. A hasonlat a két tagmondat alanyát (sebei, repedései) és birtokos jelzőjét (lélek, borostyán) hasonlítja össze. A metaforikus kép, mint már említettük, nem alkalmas ilyen többszörös egybevetésre. Krúdy néhány jelöletlen hasonlata olyan mintha kötőszós összetett mondatra emlékeztet, amelyből kimaradt a feltételes hasonlító kötőszó, s a mellékmondat állítmánya ennek megfelelően kijelentő módba került: „A hídon emberek és szekerek alatt ropog a fagyos padló: másvilági alakok végzik másvilági munkájukat” (Ű. 47). A mintha elhagyásával expresszívebb, hatásosabb képet alkot Krúdy, amely képtípus a körülíró metaforához és az allegóriához is közel áll: „a hó több lábnyi magasságban fedte az egykori kolostor alapfalait . . a régi zárdaszűzek tértek vissza a télen, és fehér ruháikkal leteregették szent otthonukat” (HB. 228). A jelöletlen hasonlatnak csak az elnevezése új : maga a stíluseszköz éppenséggel hagyományosnak is nevezhető. A népdalok párhuzamos szerkesztésmódja gyakran implikál jelöletlen hasonlatot. A népköltészet formakincséből merítő költők is szívesen élnek vele, például Petőfi, akinek egyik népdalszerű versében (Hull a levél a virágról. . ., 1845.) három jelöletlen hasonlat is van: „Hull a levél a virágról, | Elválok én a babámtól” (1. vsz.); „Sárgul a hold az ég alján, j Mind a kettőnk oly halovány” (2. vsz.); „Harmat hull a száraz ágra, j Könnyek hullanak orcánkra” (3. vsz.). A strófák első és második sora, a természeti kép és az „epikus cselekmény” rendre jelöletlen hasonlatot alkot. A kortárs költészetben Arany János, a nyugatosok közül Babits és Kosztolányi használja a hasonlatnak ezt a sajátos formáját (1. J. Soltész 1965. 270 — 1). József Attila különösen kedveli (vö. Török i. h.). 3. A költői hasonlatok második nagy formacsoportját az úgynevezett jelölt hasonlatok képezik. Az a közös jellemzőjük, hogy a hasonlítást 3