Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 1. A-K (Budapest, 1967)
K - Káplár Miklós - Kapoli Antal - Kápolnai Pauer István - Kaposi József - Kaposi Sámuel - Kapossy János
Káplár 854 egy kritika miatt végleg abbahagyta és ettőlfogva kizárólag a jogi irodalmat művelte. 1896-tól a Telekkönyv c. folyóiratot szerk. Egyetlen szépirodalmi kötete Tövisek és vadvirágok (Költeményfüzér, Lúgos, 1880). Többi munkái főleg a telekkönyvi reformokkal, a telekkönyvi joggal, a birtokrendezéssel és a bírói függetlenség kérdésével foglalkoznak. Káplár Miklós (Hajdúböszörmény, 1886. jún. 1. —Hajdúböszörmény, 1935. ápr. 7.): festő. Pásztor, majd mészároslegény volt, a bp.-i vágóhídon dolgozott. Autodidaktaként kezdett festeni, de később Zemplényi Tivadar és Réti István tanítványa volt, majd Rippl-Rónai mellett dolgozott. 1928-ban és 1931-ben kollektív kiállítást rendezett alföldi témájú képeiből a Nemzeti Szalonban. Művészetét tévesen az ún. naiv festők közé sorolják, pedig nem tekinthető autodidaktának, ha meg is őrizte műveiben a népi művészet zamatát és a benne élő ember szemével jelenítette is a Hortobágyot. Nagyobb anyaggal szerepel a debreceni Déri Múz.-ban. — írod. Tóth Ervin: K. M. (Művészet, 1961. 5. sz.) Kapoli Antal (Gyalány, 1867. nov. 4.— Somogyhárságy, 1957. ápr. 12.): faragó pásztor, a népművészet mestere (1954), Kossuthdíjas (1955). Juhászcsaládból származott. Pásztor gyerekként 12 éves korában kezdett faragni előbb saját kedvtelésére, majd mások kérésére a parasztság körében alkalmazott használati és dísztárgyakat (rokkákat, széktámlákat, kép- és tükörkeretet stb.). Ezeket virágdíszítményekkel, a pásztorélet és a betyárvilág jeleneteivel, továbbá Rákóczinak, Kossuthnak, Petőfinek alakjával díszítette. Legtöbbször domború faragással dolgozott, de nem kevésbé szépek karcolt díszítményei sem. Művei számos kiállításon szerepeltek. Faragásait a Néprajzi Múz., a Kaposvári Múz., a Népművelési Intézet, a Népi Iparművészeti Tanács Mintagyűjteménye őrzi. — írod. Domanovszky György: A két faragó K. (Bp., 1955). Kápolnai Pauer István (Pest, 1833. aug. 19.—Bp., 1896. febr. 18.): katonai író, hadtörténész, az MTA 1. tagja (1881). A szabadságharcot honvédtüzérként harcolta végig, utána besorozták a császári seregbe, x860-ban Garibaldi önkéntese, Nápoly bevétele után százados lett. 1867-től a Honvéd c. katonai lap segédszerk.-je, 1888-ban ezredesként ment nyugdíjba. Számos hadtudományi és hadtörténeti cikket írt. — M. Magyarország hadászati védelme (Pest, 1867); A hadtudomány viszonya a többi tudományokhoz (Bp., 1881); Az 1526. évi mohácsi hadjárat (Bp., 1889). Kaposi József (Zalaapáti, 1863. febr. 25.— Bp., 1922. nov. 7.): irodalomtörténész. 1878-tól mint r. k. papnövendék Esztergomban és Bécsben tanult. 1885-ben pappá szentelték, 1884-től 1898-ig több bp.-i isk.-ban hitoktató, 1884 — 87 között egyúttal gr. Károlyi Gyula gyermekei mellett nevelő. 1890-től 1906-ig a Magyar Szemle c. szépirodalmi hetilap szerk.-je. 1898 — 1906 között az Szent István Társulat ig.-ja. 1906-ban kilépett az egyházi rendből. 1919-től az Egyetemi Könyvtár tisztviselője. Több — főleg Dantéval foglalkozó — tanulmánya jelent meg. Olasz és francia műveket fordított magyarra. — F. m. Dante Magyarországon (Bp., 1911). — írod. Babits Mihály: K. J. Nyugat, 1922; Krúdy Gyula: K. J. (írói arcképek I. Bp., 1957.) Kaposi Sámuel (Rimaszombat, 1660 — Gyulafehérvár, 1713. jún. 23.): ref. teológus, tanár, csillagász. 1683-ban az utrechti, 1685-ben a leideni, 1686-ban ismét az utrechti egy.-et látogatta, 1688-ban mint a teológia doktora tért haza. 1689-től a Gyulafehérvárra menekült sárospataki ref. isk. tanára. Több, főleg csillagászati tárgyú kéziratot hagyott hátra: Epitome astronomie; Calendariographie; Tractatus mathematicus. — M. De desertione spirituali (Utrecht, 1683); Memoriale hebraicum (Claudiopoli, 1698). — írod K. S. (Term. Tud. Közi., 1938.) Kapossy János (Szombathely, 1894. okt. 4. — Bp., 1952. dec. 14.): levéltáros, művészettörténész. Bölcsészeti tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte. Az I. világháborúból csak 1920-ban került haza. Egy.-i tanulmányait 1922-ben fejezte be. Ugyanebben az évben az Orsz. Levéltárhoz nevezték ki. 1929-ben a bp.-i egy.-en magántanári képesítést nyert. 1950 végén az Orsz. Levéltár feudális kori kormányhatóságok osztályának vezetőjeként vonult nyugalomba. Kutatásai során a mo.-i barokk művészet számos fontos kérdését világította meg; jelentős szerepe volt az állami levéltárak alapleltározási rendszerének kidolgozásában. — F. m. A szombathelyi székesegyház és mennyezetképei (Bp., 1922); F. A. Hillebrandt (Bp., 1924); A. m. kir. udv. kamara építészei Mária Terézia és II. József korában (Bp., 1924); Maulbertsch sümegi freskóműve (Bp., 1930); A magyarországi barokk európai helyzete (Bp., 1931); Magyarországi ötvösök a XVIII—XIX. sz.-ban (Bp., 1934); J• G. Leithner (Bp., 1938); Magyar művészeti akadémia terve a XVIII. sz.-ban (Bp., 1941); Maulbertsch a szombathelyi püspöki palotában (Szombathely, 1943); 1900 év művészete Sza-