Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 1978-1991 (Budapest, 1994)
B - Bokor László - Bokor Vilmos - Bolberitz Károly - Boldizsár István
III Boldizsár majd a budakalászi Textilműveknél dolgozott mint tervező. Egészségi okok miatt 1963-tól a textilfestés helyett ötvöszománccal foglalkozott. Az új, választott műfajban készített művével az I. Orsz. Zománcművészeti Kiállításon mutatkozott be (Salgótarján, 1969), elnyerte az üveggyár diját, valamint a városi tanács emlékplakettjét. Munkája díszíti a brazíliai M agy. Nagykövetség fogadój át és a hévízi Termál Szálló hallját. Számosjelentős külföldi kiállításon szerepelt, meghívást kapott a limoges-i Nemzetközi Zománcművészeti Biennáléra is (1975). Itthon részt vett a Fémplasztika (Ernst Múz., 1967) és az Ékszer '70 (Csók Galéria) kiállításon. Bokor László (Bp., 1929. jún. 8.-Bp., 1979. márc. 20.): irodalomtörténész. 1947-ben érettségizett Bp.-en, majd a bp.-i tudományegy.-en folytatta tanulmányait, itt szerzett m. szakos tanári diplomát 1952-ben. Három évig aspiráns volt, majd kutatóként dolgozott az Irodalomtörténeti Intézetben. 1957-től gimn.-i tanár, később szakfelügyelő lett, végül a IV. ker.-i Dolgozók Gimn.-nak ig. h.-e haláláig. Irodalomtörténészként József Attila életművével foglalkozott, a költő kritikai fogadtatásának dokumentumait gyűjtötte össze. Összefoglaló művet, monográfiát nem írt, de tanulmányai, kritikái folyamatosan jelentek meg az Irodalomtörténeti Közlemények, az Elet és Irodalom, a Kritika és más lapok hasábjain. - írod. Pomogáts Béla: B. L. (Élet és írod., 1979. 22. sz.); Szabolcsi Miklós: B. L. (írod. Tört. Közi., 1979.4. sz.);-hrg-: Emlékező sorok B. L.-ról (Kritika, 1979. 7. sz.). Bokor Vilmos (Bonyhád, 1897. jún. 2.Bp., 1984. febr. 20.): festő. 1918-ban a bp.-i jogi egy. -re iratkozott be, de ezzel egyidejűleg művészeti tanulmányokat folytatott Iványi Grünwald Béla szabadiskolájában, majd Réti István magántanítványa lett. 1923-ban a párizsi Juliáné Akad.-t látogatta. 1925-ben Münchenben járt tanulmányúton, majd 1927-ben és 1929-ben hosszabb időt töltött Rómában s Olaszo. más városaiban. 1924-től kiállító művész. Első gyűjteményes kiállítását 1927-ben Nyíregyházán rendezte meg, majd 1929-ben Bp.-en a Nemzeti Szalonban; 1930-ban a Velencei Biennálén szerepelt, 1933-ban pedig a Fészek Klubban nyílt önálló kiállítása. A háborút követően akvarellsorozatokat készített a romos Bp. épületeiről, lerombolt hídjairól; a sorozat 17 darabja a Fővárosi Képtár tulajdonába került. Fontosabb kiállítása volt még Bp.-en a Csók Galériában (1959), a Derkovits Teremben (1972, 1979), Szekszárdon (1980). Festészetében a természetábrázolás, a tájkép kapott kizárólagos szerepet. A tudatos képépítkezés, a lágy koloritjellemzik művészetét. Bolberitz Károly (Bp., 1906. jan. 21.-Bp., 1978. márc. 20.): vegyész-és egészségügyi mérnök. A bp.-i műegy.-en szerzett vegyészmérnöki, majd nagybátyja, Heller Farkas ösztönzésére közgazdasági oklevelet. Az 1920-as évek végétől az Orsz. Közegészségügyi Intézet munkatársa, majd 1935—1938 között az Iparügyi Min. főmérnöke volt. 1938-tól a Wander Gyógyszergyár főmérnöke, később vezérig.-ja 1948-ig. Ezt követően ismét az Orsz. Közegészségügyi Intézet vezető munkatársa volt nyugdíjazásáig. Kutatómunkája a vízegészségügyre, az ipari üzemek vízgazdálkodására, a vízkezelési technológiák kidolgozására és a szennyvíztisztításra tetjedt ki. Szakirodalmi cikkei és tanulmányai a speciális vízanalitikai módszerekkel az ipari szennyvizek minősítésével és tisztításával, a szabadtéri fürdők vizeinek közegészségügyi minősítéséve foglalkoznak. Jelentős szerepe volt számos szabvány és egészségügyi rendelet megalkotásában. A hazai felsőoktatásban szakmérnöki és orvostovábbképző tanfolyamok előadója; több egy.-i jegyzet szerzője volt.). - írod. Dr. B. K. 1906-1978 (Hidrol. Közi., 1979. 7. sz.). Boldizsár István (Orosháza, 1897. júl. 29.-Bp., 1984. nov. 20.): festő. 1917-ben Lyka Károly ajánlásával felvették a Képzőműv. Főisk.-ra Réti István növendékének. Az ő ajánlására 1918-19-ben Nagybányán Thorma Jánosnál tanult a művésztelepen, megismerkedett és barátságot kötött Szőnyi Istvánnal, Kecskeméten Iványi Grünwald Bélával; 1920-1937 között Nagybányán festett. 1921-24-ben a Müncheni Akad.-t és a Hoffmann Szabadiskolát látogatta, Rómában, Párizsbanjárt tanulmányúton, 1925-ben végleg Bp.-re költözött. Első gyűjteményes kiállítása 1926-ban az Ernst Múz.-ban volt tanárával, Iványi Grünwalddal; részt vett 1928-ban rézkarcaival és nyolc olajfestményével a római, grafikáival 1930-ban a velencei nemzetközi kiállításon. 1932-ben festette az Iványi Grünwald-portrét, ezzel megindult portréfestői pályafutása; 1945-ig elismert portré- és tájfestő volt. 1941-1948 között a Képzőművészeti Főisk.-n tanított, ahonnan 1948-ban betegségére hivatkozva saját kérelmére nyugdíjba ment. Kezdetben nagybányai tanulmányai révén az impresszionizmus útján haladt, később realisztikus előadásmódja érzékletes színekkel, felragyogó színfoltokkal, egyéni technikai kiérleltséggcl gazdagodott. Az 1950-es évektől kezdve Mo. festői tájainak (D-Alföld, Balaton) felfedezésével tájképfes-