Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 3. Kiegészítő kötet A-Z (Budapest, 1981)
B - Bokrétás András - Bokros Ferenc - Boldog Balázs - Boldogfalvi Farkas Sándor - Bolgár László, Inámi-Bolgár
Bokrétás 90 kus művek mellett népdalok és tömegdalok bemutatását is szorgalmazta. 1944-ben illegalitásba kényszerült. A felszabadulás után részt vett a Munkás Kultúrszövetség, majd a Szakszervezetek Orsz. Tanácsának (SZOT) kulturális osztályán az üzemi kultúrtevékenységet kezdeményező, irányító munkában. 1949-től haláláig a Magy. Rádió munkatársa volt, előbb a zenei osztály h. vezetője, majd a zenei stúdió szerkesztőségének vezetője, később a népművelési rovat szerk.-je lett. Megszervezte a Magy. Rádió Énekkarát. — írod. Vágó Ernő: B. P. (Kóta, 1976. máj.). Bokrétás András (Pécs, 1899. szept. 23.— Pécs, 1977. aug. 27.): belgyógyász, tüdőgyógyász. Oklevelet a bp.-i egy.-en szerzett (1924). 1925 —36-ban Pécsett az Ángyán János vezette belgyógyászati klinikán dolgozott, 1935 —45-ben a klinika keretében létesült Tüdőbeteggondozó Intézetet vezette, 1945-től 1968-ig, nyugdíjazásáig a Baranya m.-i Tüdőbeteggondozó Intézet ig.-ja volt. 1940-ben a felnőttkor fertőződéses betegségei tárgykörből magántanárrá képesítették. Főleg a komlói szénbányászok körében jelentkező szilikózis-megbetegedések felismerésével, gyakoriságának, súlyosságának kimutatásával foglalkozott. Részt vett a tüdőgondozói hálózat kifejlesztésében. — írod. Kancsal László: B. A. (Pneumol. Hung., 1978. 2. sz.). Bokros Ferenc (Bp., 1891. jan. 15. —Bp., 1974. szept. 11.): grafikus. Bp.-en az Iparrajzisk.-ban tanult; grafikus lett. A Tanácsköztársaság idején az iparművészek grafikai szakosztályának tagja, majd vezetője volt. A Magy. Posta pályázati felhívására elkészítette a Marxot és Engelst ábrázoló nevezetes bélyegeket, munkájával első díjat nyert. Tagja volt a Közoktatásügyi Népbiztosság keretében működő művészi zsűrinek. A két világháború között jelentős népművészeti kutatásokat végzett, népművészeti tárgyú grafikákat készített. A felszabadulás után grafikusként és könyvillusztrátorként dolgozott. Grafikái a Néprajzi Múz. tulajdonában vannak. Boldog Balázs (Berlin, 1903. márc. 6.— Bp., 1975. márc. 15.): műfordító, könyvtáros. Kereskedelmi középisk.-ban tanult Berlinben és Bp.-en. 1924-től magántisztviselő volt. Külső munkatársként könyvismertetései, kulturális témájú cikkei és fordításaijclentek meg a Magyar Hírlapban, majd ennek megszűnte után (1938) Az Újság c. lapban és az Új Időkben. 1946-tól a Magyar írók Szövetsége titkárságának adminisztratív vezetője, 1951-től könyvtáros az írószövetség könyvtárában, 1962- 65-ben ugyanott vezető. Németre és franciára fordított magyar költőket (Petőfi, Kassák) különböző antológiákban, G. Grass Vallató c. kötetének egyik fordítója.Werner Daheim álnéven a magyar irodalomról írt cikkeket német és svájci lapokba. Boldogfai Farkas Sándor (Törökudvar, 1907. júl. 29.—Bp., 1970. nov.): szobrász. Az Iparművészeti Isk.-n ötvösséget tanult (1922 — 24), majd a Képzőművészeti Főisk.-án folytatta tanulmányait (1927 — 33). Elnyerte a Ferenczy István-díjat (1926). Mint olasz áll. ösztöndíjas (1932 — 33) a római Accademia delle Belle Arti növendéke volt. Itáliai tartózkodása meghatározta későbbi pályáját. Hazatérve jelentős sikereket ért el mint kiállító művész. Művészete a megfigyelésen, a formák tanulmányozásán alapult. Köztéri plasztikákat, kisplasztikákat és érmeket készített. Felkészültségét szoborportrék: Tüköry Lajos mellszobra (Palermo, 1938); Erkel Ferenc (Bp., 1950), síremlékek: Kabay János (Farkasréti temető, 1937); Apor-síremlék (Győr), épületplasztikák: Bikavezető (Zalaegerszeg, Í955 —56), köztéri szobrok: Mária-kút (Bp., Pasaréti tér, 1938); Anya gyermekével (Margitsziget, Palatínus strand, 1954); Őzek (Dorog, 1953) bizonyítják. Az Ernst Múz.-ban retrospektív kiállítást rendeztek műveiből (1968). Érmeket is készített (Pécsi Sándor, Gerlóczy Gedeon, Madzsar József). Utolsó munkáinak egyike Pablo Casals műkőbe faragott szobra (1966). — írod. N. Pénzes Éva: B. F. S. (Művészet, 1967. 12. sz.); Csengeryné Nagy Zsuzsa: B. F. S. (1907 —1970) (A nagykanizsai Thury György Múz. Jubileumi Evkve). Bolgár László, Inámi-Bolgar (Pozsony, 1892. dec. 14.—Bp., 1977. nov. 25.): mérnök. Oklevelét a bp.-i műegy.-en szerezte (1915). Társulati mérnök, majd a vízügyi szolgálat munkatársa lett. Az I. világháborúból leszerelve a Felsőszabolcsi Társulatnál Kisvárdán működött 1930-ig, utána a Társulat nyíregyházi központjában 1942-től ig. főmérnökként vezette a belvízlevezető hálózat és a szivattyútelepek korszerűsítését, később a háború idején elpusztult ár- és belvízvédelmi művek újjáépítését. 1948-50-ben, a nyíregyházi Ár- és Belvízvédelmi Kirendeltség, majd a mátészalkai szakaszmérnökség vezetője volt. Az Orsz. Vízügyi Főigazgatóság megszervezése után (1953) a Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság műszaki vezetője lett. Innen került Bp.-re a Vízügyi Tervező Intézetbe, ahol a kerületi vízgazdálkodási keretterv előkészítésébe kapcsolódott be. 1957-ben vonult nyugalomba, munkáját a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, 1969-től a