Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 3. Kiegészítő kötet A-Z (Budapest, 1981)
B - Benczúr Ida, dolányi - Bende Jánosné, Kovacsev Friderika - Bende József - Bendefy László, Benda, Bendefy-Benda
Benczúr 68 Orvostörténeti Múz. főmunkatársa jelentős szervező, kutató és szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Gyógyító tevékenysége mellett összegyűjtötte és feldolgozta a működési területén még élő népi hiedelmeket; gyógyító hagyományokat. Gyűjtötte az orvostörténeti emlékeket: foglalkozott a dunántúli egészségügyi intézmények történetével, több feledésbe ment m. orvos életével. Újabb dokumentumok feltárásával kiegészítette Markusovszky Lajos életrajzát. Munkásságának elismeréséül megkapta a Markusovszky-emlékérmet (1958). — F. tn. Vas megye egészségügyének története (Vas megye egészségügye, I955)i A majorok és puszták, mint az empirikus orvoslás és a babonás hiedelmek megőrzői (kandidátusi disszertáció, 1960); Az utolsó Vas megyei ember és állatgyógyítóról (Vasi Szle, 1966). - írod. B. G : Dr. B. J. (Orvostört. Közi., 1971). Benczúr Ida dolanyi (Müncn<_u, JÍ76. olct. 3. —Bp., 1970. jan. 6.): festő. ~ Gyula ieánya. Apjától tanult festeni, majd a bp.-i Képzőművészeti Főisk.-án Bosznay István, Tardos Krenner Viktor és Réti István növendéke. 1914-ben Olaszo.-ban és Németo.-ban járt tanulmányúton. Lazurosan festett színpompás virágcsendéleteivel 1914-től sűrűn szerepelt kiállításokon. — írod. Telopy Katalin: B. I. emlékére (Művészet, 1970. 5 sz.). Bende Jánosné, Kovacsev Friderika (Kumán, 1891. márc. 21. —Bp., 1975. jan. 4.): festő. A Képzőművészeti Főisk.-n (1914 — 22) Deák Ébner Lajos, Glatz Oszkár, Réti István és Csók István tanítványa volt. Nyaranta rendszeresen látogatta a nagybányai, majd a kecskeméti és a szentendrei művésztelepeket. 1916 óta szerepeltek figurális kompozíciói és tájképei a fővárosi kiállításokon. Bende József (Hajós, 1905. febr. 11. —Bp., 1972. ápr. 21.): bányamérnök. Oklevelét 1931-ben szerezte a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főisk.-n. 1939-ig főleg a szénbányászatban működött, utána a Magyar Áll. Vas-, Accl- és Gépgyárak (MÁVAG) rozsnyói vasércbányászatának, majd az ércelőkészítőműnek volt vezetője. 1942-ben az Alumíniumérc Bánya és Ipari Rt. (ALUERC) iszkaszentgyörgyi bauxitbányáihoz került, ahol komoly érdemeket szerzett a mélyműveléses bauxitbányászat megszervezésében. A nyilasok — ellenálló magatartása miatt — 1945. febr. 14-én letartóztatták, és Sopronkőhidára, majd Ny-ra hurcolták. Hazatérése után részt vett a bauxitbányászat újjászervezésében. Átvette a tatabányai XII. akna vezetését. Az 1950. dec. 30-i bányaszerencsétlenség miatt felelősségre vonták és elítélték. Elítéltként is bányatervező volt. Vétlensége 1955-ben kiderült, és haláláig megbecsült szakembere volt a Bányászati Tervező Intézetnek. — írod. Kovács János —Nemes Vilmos - Örsi András: Bauxitbányászat Fejér megyében 1926 — 1976 (Kincsesbánya, 1976). Bendefy László, Benda, Bendefy-Benda (Vasvár, 1904. aug. 17.— Bp., 1977. aug. 13.): mérnök, geológus, geodéta, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1972). A bp.-i műegy.-en 1928-ban általános mérnöki, a bp.-i tudományegy.-en 1929-ben geológus doktori diplomát szerzett. 1924 —1929 között a szombathelyi Vas vm.-i múz. ásvány-, kőzet- és őslénytárának anyagát rendezte, és folytatta a korábban megszakadt baltavári őslénytani ásatást. 1928-tól a Pestmegyei Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulat mérnökeként dolgozott; a MÁV kútszakértőjeként (1929) bevezette a kutak rendszeres vízszintmérését. 1931-ben a Háromszögelő Hivatal mérnöke lett. A Pénzügymin.-ban megszervezte a Jövedéki Mélykutatás kincstári bányászati ügyosztályt (1946), majd az Orsz. Felsőrendű Szintezés újjászervezése foglalkoztatta (1950 — 1958). A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek tudományos főmunkatársa (1959 — 1971), nyugdíjazása után szaktanácsadója volt. 19j 8-ban megkapta a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot. A Magyarhoni Földtani Társulat szakosztályi alelnöke, a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület t. örökös elnökségi tagja, a Geodéziai Bibliográfia főszerk.-je volt. Pályája kezdetén a földtan körébe vágó összefoglaló munkákat írt. Később a földmérés elméleti és gyakorlati kérdései foglalkoztatták. — Római tanulmányútja során a Vatikán levéltárában a középkor keleti magyarjaira vonatkozó adatok után kutatott. Foglalkozott történeti kérdésekkel, beleértve a tudomány, a technika, a földrajzi felfedezések, a hazai folyószabályozások stb. történetét. Számos tanulmánya jelent meg. Munkásságát Lázár-deák emlékéremmel (1971) és Pro Urbe emlékéremmel ismerték el. — F. m. A baltavári ásatások 70 éves története 1856 — 1926 (Szombathely, 1927); Az ismeretlen Julianus (Bp., 1936); Magna Hungaria és a Liber Censuum (Bp., 1943); Szintezési munkálatok Magyarországon 1820 — 1920 (Bp., 1958); A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Bp., 1969); A magyar földmérés (1890 — 1920) (Bp., 1970); Mikoviny Sámuel megyei térképei (I—II., Bp., 1976). - írod. Szalai Tibor: B. L. 70 éves (Földtani Közi., 1974.); Somogyi