Keresztesi Béla (szerk.): A tölgyek - A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának monográfia sorozata (Budapest, 1967)
2. A tölgyek termőhelye (Babos Imre)
helyfeltárás eredményétől függően felváltani. A kovárvány hatású termőhelyeken mindig fel kell vetni a kocsányostölgy lecserélésének a gondolatát, hacsak 80 — 120 cm mélységben nem „fenekeit” a kovárványos homokon kialakult genetikai talajtípus. A tölgy helyére akácot vagy erdeifenyőt javasolhatunk. Példák bizonyítják, hogy a homoki I —III. termőhelyi osztályú kocsányostölgyesek termőhelyén elsőrendű a szlavóntölgy növekedése (45. ábra). Egyetlen homoki erdőgazdasági tájon sem indokolt erdőgazdálkodási szempontból a kocsánytalantölgy telepítése. A cser megtartása a Somogyi-homokvidék és a bakonyszentlászló—fenyőfői homok félszáraz, a talajvíz hatásától függetlenné vált termőhelyein, valamint a Kisalföldi homokon igazolható. Igénye a hidrológiai adottságok iránt A hidrológiai viszonyok alakulására: a vízforrás (talajvíz — csapadékvíz), a vízutánpótlás (csapadékmennyiség — talajvízszint ingadozás), a víztárolás (mechanikai talajösszetétel, vályogosodás, kovárványosodás, talaj kombináció), a vízátadás (felszíni vízmozgás, párolgási veszteség) lehetőségeire, a vízellátás—vízháztartás nagyságrendjére sok esetben helytelen a válaszunk akkor, ha a mostani tölgyesek feltárásával foglalkozunk. Részben a talajvíz nagy periódusos játéka okozhat nehézségeket az értékelés során, részben a közben végzett lecsapolás változtathatta meg véglegesen a jelenlegi tölgyesek telepítésekor fennállt hidrológiai viszonyokat. Adatok hiányában sokszor csak az élő és holt glej értékelésével következtethetünk arra: miért nem lesz eredményes a tölgyesek telepítése ott, ahol ma még szépek az állományai. A talajvíz éves játéka, egyben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet sok éves mérései alapján a vízmozgás nagy periódusainak szélső értékei között tájankint változóan 100 — 250 cm az eltérés. Saját, az éves vízjátékra utaló mérési eredményeinket használtuk fel arra, hogy Majer (1962) vízgazdálkodási fokozatait az áprilisi talajvízállások alapján négy vízháztartási csoporttal helyettesítsük a homokon (Babos és tsai 1966). A homoki tölgyesek termőhelyi feldolgozását 1049 feltárás alapján állítottuk össze. Ezek vízháztartási csoportok szerinti, tájankint összeállított áttekintését a 32. táblázatban láthatjuk. Magas talajvízállás a jellemző a Duna—Tisza közi homokhát és a Somogyihomokvidék erdőgazdasági táján. Sok az időszakos visszaduzzasztással, átmeneti pszeudoglej képződéssel járó, kovárvány hatású termőhely a Nyírségen, a Somogyihomokvidéken és a bakonyszentlászló—fenyőfői tájrészleten. Legtöbb valamennyi homoki erdőgazdasági tájon, tájrészleten a talajvíz hatásától független, tölgyes termőhely. Ez a csapadék jelentőségére, a lehulló víz megtartásának, tárolásának szükségességére, a szükséges lecsapolások hátrányaira hívja fel a figyelmünket. 10 A tölgyek 145