Király Péter (szerk.): A nyelvtudomány a haladásért. Tanulmánykötet a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából - Nyelvtudományi értekezések 65. (Budapest, 1969)
J. Soltész Katalin: A Tanácsköztársaság publicisztikájának stílusa
133 tarizmusba bolondító (120), kapitalista előfeltételek dobták őket életté (399), forradalmassá fűteni az embert (399), a munka erénnyé sakálkodása (403), az erőszak köré bunkózottak (407), világítón alája bokrosodik (407). Végül hadd illusztráljuk összefüggő idézettel ezt a furcsaságai ellenére is nagy erejű, sodró lendületű stílust: „a szocialista végcél máról-holnapra meg nem valósítható. Ehhez a forradalmasított proletariátusnak nemcsak az életigény fejlődésig kellene eljutnia, hanem egész pszihikai összetevőinek kellene a jólesés bizonytalanságából, a másképp nem élhetés bizonyosságába átszületnie.” Kassák Lajos, Ma IV. 10. (114). 6. Az első magyar proletárdiktatúra sajtójának nyelvét, stílusát a maga teljességében akkor ismerhetjük meg, ha beállítjuk a magyar sajtónyelv történetének összefüggéseibe, felderítjük előzményeit és a hozzá vezető utakat a munkásmozgalmi és a radikáhs sajtó nyelvében, megvizsgáljuk folytatását és továbbélését az ellenforradalmi korszak illegális, emigráns és itthoni baloldali publicisztikájában, szemügyre vesszük különbségeit és szembenállását a polgári, jobboldali sajtóval. E történeti összefüggések feltárása külön tanulmányt, sőt tanulmánysorozatot kíván. Itt is rá kell mutatnunk azonban, hogy a forradalmi szimbolika és frazeológia milyen szálakkal fűződik a múlthoz és a jövőhöz, a nagy költészethez és a mozgalmi nyelv hétköznapjaihoz. A „piros zászlók” útját az 1832. jún. 5-i párizsi felkeléstől — visszapillantva a jakobinusok piros sapkájára — Petőfiig Ltjkácsy Sándor kísérte végig (Kritika 1967/11. 5 — 16, 1968/1. 10—22, 1968/3. 9 — 35); ismeretes a vörös jelző szerepe Ady forradalmi költészetében (vörös csillag, vörös Nap, vörös jelek a Hadak Ütján, az Új Kísértet vörös meze stb.). A vörös színszimbólum fénykora Európaszerte az 1917 —19-es proletárforradalmi korszak; napjainkban nyelvi használata kissé visszaszorult — a Szovjet Hadsereg is elhagyta a II. világháború után a Vörös Hadsereg elnevezést —, de még él, sőt új kapcsolatok (pl. „vörös diploma”) létrehozására is képes. A „forradalom szekere” kifejezésről is Ady jut eszünkbe: Vörös szekér a tengeren, s a „forradalom vonata” néhány év múltán „páncélvonat” és „vörösmozdony” alakjában tér vissza József Attila költészetében (vö. Wacha Imre: ItK. 1968. 78). Ady láp-szimbólumára ismerhetünk a régi társadalom mocsarának képében, s a püffedt mancsú, rablókarmú kapitalizmus ismét József Attilát előlegezi: a „világot szaggató fogú” tőkés birodalmakat, „a tátott tőke sárga száját”. A „forradalmi káté” műfaja és címe Martinovicsot, Kazinczyt idézi fel; a magyar jakobinusok hagyományát 1848 publicistái közvetítették 1919-ig (vö. A magyar irodalom története. Akadémiai Kiadó. III. kötet [1965.] 702). A reformkor kiváló radikáhs publicistájától, a Petőfi által is nagyra becsült Vajda Pétertől származik ez a mondat: „a föld azé, aki műveli” (vö. uo. 597), amely szinte refrénszerűen tér vissza Biró Lajos cikkében, s 1945-ben lesz a földosztásnak végre valóra váltható jelmondatává. A tizenkilences publicisztika két fő stílustörekvése: a képekben gazdag, színes pátosz és a csattanós, kihegyezett írásmód éppúgy jellemző a márciusi ifjak írásművészetére, a negyvennyolcas forradalmi sajtóra (vö. uo. 709 —11). Láttuk ezeken kívül a marxista elméletnek, a forradalmi gyakorlatnak a felszabadulás után új életre kelt kifejezéseit. A Tanácsköztársaság nyelvében is tükrözi, hogy történelmünk forradalmi hagyományainak folytatója, s szocialista jövőjének — a mi jelenünknek — kezdeménye. J. Soltész Katalin