Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi - Irodalomtörténeti könyvtár 34. (Budapest, 1979)
Számadás
szorítóban a kivételes érzékenységű indivuduum számára a sértett kapituláció a legkézenfekvőbb megoldás. Az adott világ törvényeit megérteni nem akaró gyermeki lélek így is védheti a maga álomvilágát. Az ilyen emberből, mint József Attila írja, adott alkalommal szükségképpen búvik ki a nihilista.11 Érthető hát, ha képtelen helyzetében időnként Kosztolányi is a legradikálisabb intézőhöz, a semmihez folyamodik megoldásért. Mintha a Kő reménytelenséggel terhelt sorait folytatná: „Üres az égbolt, és a szivemre / rácsaptam én rég, szürke csokorként, / a nihilizmust.” (Hang.) A semmi vonzása amúgy is régtől kísérti, s művészetében kezdettől nagy volt a szerepe. Működése a Számadás verseiben is mindenütt érzékelhető. Arculata kettős. Az a semmi, amely felé közvetlenül vezet az út, a Kőben látott alaphelyzetből, az élmény terméketlenebb változata, s lényegét, s egyúttal a számadás egyik zsákutcáját az Ének a semmiről című költemény példázza. Valami zsongító áramlás e költemény semmije. Jó és rossz iránt közönyös, élet előtti és élet utáni, ősi és örök létezési mód. A hozzá intézett énekben a gyötrelmes élettel szemben a fájdalommentesség kényelmes állapota fejeződik ki: Pajtás, dalolj hát, mondd utánam: Mi volt a mi bajunk korábban, hogy nem jártunk a föld porában? Mi fájt szivednek és szivemnek Caesar, Napoleon korában? Ebből a semmiből hiányzik az a dinamizmus, amely az egzisztencializmus semmi-fogalmát áthatja. A nirvána semmije ez: kialvás, az a nyugalom, amely megszabadít a földi tülekedés kínjaitól. Kosztolányi Schopenhauer iránti korai vonzalmának jellemzésekor már láthattuk,12 hogy mennyire magára szabottnak érzi a kiábrándító valósággal szemben azt a magatartást, melyet Schopenhauer javall. A durva hajszából, a silány tülekedésből, a közönséges és érthetetlen emberektől már akkor is az álmok előkelőbb világába, a csillagok közelébe vagy a halálba óhajtott menekülni. Bár az egzisztencialisták semmi-fogalma 11 József Attila Összes művei. Bp. 1968. III. köt. 169. 12 A beérkezés küszöbén. 71 — 72. 32 Kiss 497